Több mint 900 zsák hulladéktól tisztult meg a Tisza középső szakasza
2023. augusztus 09. 14:21
A Közép-Tisza Kisköre és Szolnok közötti 70 folyamkilométeres szakaszán tisztították napokon keresztül a folyót a XI. Tiszai PET Kupa környezetvédői, 937 zsák, mintegy 6,1 tonna hulladéktól mentesítve a folyót és árterét - közölte a Természetfilm.hu Egyesület, a Tiszai PET Kupa szervezője közleményben az MTI-vel.
A forrásvidéki sikeres beavatkozásoknak, a korábbi évek eredményes felső-tiszai hulladékgyűjtő akcióinak, valamint a kiskörei duzzasztómű hulladékmegfogó képességének köszönhetően az ártéri erdőkben kevesebb hulladékkal találkoztak a petkalózok - írták.
A régióban Kisköre szerepvállalása évek óta nélkülözhetetlen a folyótisztító munkában.
A vízügy oldaláról az idén 50 éves Kiskörei Vízlépcső a hulladék megállításának egyik kiemelt eszközévé vált: a vízlépcsőnél az év során folyamatosan emelik ki a partra a hulladékot.
A PET Kupa látványosan fejlődő kiskörei Folyómentő Központja - az ismeretterjesztésen túl -, a hulladék szakszerű szelektálásáról gondoskodik. A Közép-Tiszai-Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) szakértelmével évek óta sokat tesz a hulladékhelyzet javításáért - áll a közleményben.

A közlés szerint a XI. Tiszai PET Kupa első helyezettje a Siemens Energy lett, amely 254 zsák összegyűjtött hulladékkal került ismét a dobogó élére, ezzel megőrizve címvédő szerepét. Második helyen a Siemens Evező-SÖK végeztek 173 zsák hulladékkal, míg a harmadik hely a KÖTIVIZIG csapatáé lett 117 zsák hulladékkal.
A XI. Tiszai PET Kupa az Energiaügyi Minisztérium főtámogatásával valósult meg.

A PET Kupa már több százezer kilogramm hulladéktól mentesítette a magyarországi folyókat. Mint írták, ez nemzetközi összehasonlításban is elismerendő teljesítmény, hiszen egy évtized alatt gyakorlatilag több mint kétszer annyi hulladékot gyűjtöttek össze, mint az óceáni szemétszedéseiről közismert szervezet, az Ocean CleanUp.

A PET Kupákon összesen 204 hulladékhajó épült, hogy - a világon egyedülálló módon - a petkalózok a hulladék felhasználásával küzdjenek a hulladék ellen.

Az évek során összesen 328 ezer kilogramm hulladékot szedtek össze a környezetvédelmi aktivisták, amelynek 60 százalékát újrahasznosítják. A hulladékhelyzet felderítése során a PET Kupa szakemberei és önkéntesei a Tisza és mellékfolyói mentén 5835 szennyezett helyszínt vittek térképre, ezek közül 867 területet sikerült megtisztítani.
forrás: agrotrend.hu/MTI
Kapcsolódó cikkek
A SPAR 16 magyar beszállítójának marketingkihívásain dolgoztak a Budapesti Metropolitan Egyetem diákjai
2023. június 13. 14:01
Idén tavasszal a SPAR Beszállítói Akadémia a Budapesti Metropolitan Egyetem tantervébe is bekerült. Az elmúlt fél évben ugyanis a SPAR két népszerű beszállító-fejlesztési programjában résztvevő kisvállalkozók valós marketing problémáin dolgozhattak az egyetem diákjai.
A SPAR Magyarország Beszállítói Akadémiája eddig is támogatta és segítette a magyar élelmiszeripari termelőket és vállalkozókat. Ez azonban idén egy újabb csatornával bővült: a vállalat Hungaricool és Régiók Kincsei programjaiban résztvevő beszállítói már a Budapesti Metropolitan Egyetem diákjaitól is kérhettek marketing tanácsadást: a jelentkezők bemutathatták azokat a marketing kihívásokat és problémákat, melyekkel cégük épp szembenéz.
Ma van a környezetvédelmi világnap!
2023. június 05. 11:26
Tudtad, hogy 3 másodpercenként irtanak ki egy futballpályányi őserdőt?
A környezetünk védelme életbevágóan fontos, és mi is rengeteget tehetünk érte!
Június 5-én ünnepeljük a környezetvédelmi világnapot, melynek elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetszennyezés következményeire. Ezekkel a következményekkel pedig minden nap szembesülünk. A szennyezettség mértéke óriási, akár a földekre, akár a levegőre vagy a vizekre gondolunk.

