Több, mint négymilliárd forintra pályázhatnak még a halgazdálkodási ágazat szereplői
2023. július 20. 12:20
Nagy érdeklődés mellett tartottak szakmai napot Kecskeméten a halgazdálkodási ágazat szereplői részére, melyen érdekképviseleti szervezetek és gazdálkodók egyaránt képviseltették magukat. A műhelymunkában részt vett Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium közös agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára is.
A helyettes államtitkár elmondta, hogy a jelenleg futó programból mintegy négymilliárd forintra pályázhatnak még a gazdálkodók, hiszen az Agrárminisztérium célja a magyar haltermelés helyzetének stabilizálása, a magyar halellátás biztonságának fenntartása. Az elmúlt időszak takarmányár-emelkedése, az orosz–ukrán háború, az elhibázott brüsszeli szankciók és a tavalyi aszály olyan súlyos hatással volt a magyar haltermelésre, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) felszabaduló forrásaiból 3,1 milliárd forintos keretösszegű krízistámogatási konstrukciót dolgozott ki és hirdetett meg az Agrárminisztérium.
A MAHOP keretében minden rendelkezésre álló forrást szeretnénk az ágazat számára eljuttatni, ezért az új felhívás mellett (MAHOP-5.3.4.-2023.) két korábbi pályázati felhívás is újra megnyitásra került (MAHOP-2.2-2016 és MAHOP-5.3.3-2016), aminek a részleteiről a szakmai napon tájékoztatták az ágazatot.
A félnapos műhelymunka során részleteibe menően volt szó a pályázatok benyújtó felületéről is. A szakmai nap célja az ágazati igények egyeztetésén túl, a kérelmek benyújtásához kapcsolódó kérdések megválaszolása volt, hogy ezzel is elkerülhetőek legyenek a hiánypótlások, és gyors elbírálás után még az idei évben ki tudják fizetni a támogatásokat.
A nap második része a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Pluszról (MAHOP Plusz) szólt, és a következő időszak nagy összegű forrásairól, hiszen komoly támogatási lehetőségekhez juthatnak a hazai halgazdálkodók a következő időszakban is. Az új fejlesztési ciklusban mintegy húszmilliárd forint biztosítja az ágazat megújulását és versenyképességének növelését. A MAHOP Plusz célja a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása, a haltermelés és halfeldolgozás versenyképességének, valamint fenntarthatóságának innováció és digitalizáció révén történő növelése a környezetterhelés csökkentése mellett. Kiemelt szempont a klíma- és környezetbarát gazdálkodási módszerek támogatása, a körforgásos gazdálkodás elvén alapuló módszerek arányának növelése a termelési rendszereken belül, továbbá a vízi és vizes élőhelyek faji sokféleségének fenntartása, fejlesztése. Az első felhívások meghirdetése 2024. I. félévében várható.
Papp Zsolt György végezetül elmondta, hogy a szakmai műhelymunka sikerére való tekintettel a jövőben azt is tervezik, hogy a Vidékfejlesztési Program folytatásaként megjeleníthető KAP Stratégiai Tervben is tudjanak a mostanihoz hasonló olyan közös kommunikációs felületet nyitni a gazdálkodókkal és pályázókkal, amin keresztül időben és személyesen tudják megismertetni velük az új időszak pályázati felhívásait, kritériumait, hogy minél többen részesülhessenek belőle.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
2024-től még több támogatási jogcímet vizsgálnak a műholdak
2024. április 16. 11:13
A távérzékelés bevezetése az egységes kérelembe sok új feladatot ad a gazdálkodóknak és a gazdálkodási napló még pontosabb vezetését teszi szükségessé.
Új árvízvédelmi töltés épül Budapesten
2023. január 17. 10:02
Összesen 1680 méter hosszan árvízvédelmi töltést építenek ki Budapest IV. kerületében, Újpesten, a Megyeri csárdától délre eső területen - írja a Magyar Építők. A töltés 1,5 méterrel a mértékadó árvízszint felett lesz és 2,6 milliárd forintból valósul meg.
Kihirdették Pest-Észak árvízvédelmi szakaszának kivitelezését, melynek során nettó 2,6 milliárd forintból valósulhat meg az 1680 méter hosszú árvízvédelmi szakasz. A munkákat a Colas Alterra Építőipari Zrt. végezheti, akinek a közműkiváltás kialakítása is a feladata. A projekt része többek között egy 1220 méter hosszú árvízvédelmi földtöltés építése, egy 460 méter hosszú vízzáró vasbeton árvízvédelmi fal építése és egy 1642 méter hosszú karbantartóút kialakítása is.

