Több száz hektáron ég a Hortobágyi Nemzeti Park

2017. augusztus 04. 08:23
Honvédségi helikopterek is részt vesznek az oltásban

Több száz hektáron ég a Hortobágyi Nemzeti Park Nagyiván település közelében. A csütörtökön délelőtt keletkezett tűz oltásán egész éjjel dolgoztak a tűzoltók, pénteken kora reggel két honvédségi helikopter is érkezik a helyszínre, hogy bekapcsolódjon az oltásba - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője pénteken hajnalban.

hortobágy-tűz576x356Honvédségi helikopterrel oltják a lángokat a Hortobágyon - MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Mukics Dániel elmondta, hogy az aljnövényzet kapott lángra csütörtökön délelőtt, azóta mintegy 600 hektárnyi növényzet már leégett a nádas, füves területen, és összesen több mint ezer hektár van veszélyben. Lakott területet azonban nem veszélyeztet a tűz. 
A tűz oltását nehezíti, hogy a terület egy része mocsaras, lápos, egyes részeket egyáltalán nem lehet megközelíteni. Ezért pénteken kora reggel két honvédségi helikopter is bekapcsolódik a tűzoltásba. Ezek egyenként 3 ezer liter víz szállítására alkalmasak, és felülről végzik majd az oltást. 
A tűz oltásában 9 járművel mintegy 40 tűzoltó vesz részt Tiszafüredről, Karcagról, Püspökladányból, Mezőkövesdről, Hajdúszoboszlóról és Debrecenből. A tűzoltók folyamatos kapcsolatban vannak a nemzeti park igazgatóságával, a mezőőri szolgálattal és a honvédséggel - mondta a helyettes szóvivő.

A Magyar Honvédség helikopterei is részt vesznek  az oltásban - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A szolnoki helikopterbázis két Mi-17-es helikoptere egyszerre csaknem 3000 liter vizet tud meríteni és emelni. A katasztrófavédelem munkáját a helikopterek személyzetén és a repülésvezetőn kívül a helyszínen repülőműszakiak segítik - olvasható a tárca közleményében.

Hortobágy-tűz-óriási

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

 
magyarhirlap.hu

Kapcsolódó cikkek

Szennyzetett tejtermékek miatt indítottak vizsgálatot a hatóságok

2018. május 14. 09:08
Vizsgálatot indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szennyezett tejtermékek miatt, mert egyes üzletláncok bizonyos UHT termékeit szándékosan szennyezhette valaki. Az ügyben a nyomozóhatósági vizsgálat folyamatban van.

Miért éppen a Saszla a magyarok csemegeszőlője?

2016. szeptember 23. 07:54
Erre a kérdésre én magam sosem tudtam megadni a választ. Lehet, hogy éppen azért, amiért szőlő termő vidéken nőttem fel és kóstoltam sok-sok szőlő fajtát, nemcsak csemegét, hanem borszőlőt is. Az igazság az, hogy nem értem, miért a saszlát árusítják minden piacon, mint a Csemegeszőlő.