Tokaji borház lett az év pincészete

2016. október 25. 09:31
A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék Patricius Borháza lett az idén az év pincészete. A pincészet korábban megkapta a „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka" címet is.

Az Év Pincészete Patricius Borház lett – a címmel azt a borászatot jutalmazzák, amely a legtöbbet tette az bel- és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széleskörű népszerűsítéséért az adott évben. A 2002-ben alapított díjat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége képviselői adták át csütörtökön a Bodrogkisfalud határában lévő társaságnak.
Molnár Péter birtokigazgató, a Patricius Borház Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Patricius a tokaji borvidék egyik meghatározó borászata, a borkészítésen túlmenően aktívan részt vesznek a térség kulturális életének szervezésében is. A borház filozófiájának fontos része, hogy nagyra becsülik Tokaj-Hegyalja tradícióit, „tisztában vagyunk vele, hogy elődeink sokat elértek és azt is tudjuk, hogy ezeket a hagyományokat kell újra éleszteni és tovább adni, tradíció, érték, egyediség, egyensúly, ezek fejezik ki hitvallásunkat”.


A Patricius Borházat a Kékessy család alapította, amely a tizenhetedik századig visszanyúló szőlészeti és borászati hagyományokkal rendelkezik a tokaji borvidéken. A társaság szőlőbirtokai öt település határában, 85 hektáron, 7 dűlőben találhatóak. A pincészet 2013-ban megkapta a „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka" címet.
Mint Molnár Péter közölte: a birtokszerkezet kialakítása nagyon tudatosan történt, a Kékessy család a sokszínűség és a gazdag talaj adottságok miatt választotta a több száz éves első osztályú dűlőket. A termőterületeken egyaránt megtalálhatók fiatal és idős szőlőtőkék, a térség szőlőfajtáinak nagy része, a furmint, a hárslevelű, a sárga muskotály, a zéta és a kövérszőlő egyaránt. A birtokigazgató szólt arról is, hogy a szőlő feldolgozásakor gravitációs technológiát alkalmaznak, amely a „legkíméletesebb" technológia, és lehetővé teszi a szőlőben termett értékek megőrzését, megőrződik a bor gyümölcsössége, hagyják érvényesülni a talajból származó ásványosságot.


nak.hu (MTI)

 


Magyarország a 15. legnagyobb bortermelő a világon

A világ bortermelése az idén várhatóan öt százalékkal 259 millió hektoliterre csökken– közölte csütörtökön a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet (OIV) Párizsban. Prognózisuk szerint Olaszország várhatóan megőrzi vezető helyét 48,8 millió hektoliterrel, ami két százalékkal kevesebb a 2015-ösnél. Franciaországban 41,9 millió hektoliter, a tavalyinál 15 százalékkal kevesebb új bor lesz a szervezet várakozása szerint. Magyarország 15. a rangsorban 2,7 millió hektoliterrel, ami hat százalékos csökkentést jelent a tavalyi évhez képest a nemzetközi szervezet szerint.
A világ bortermelése 2013-ban 276,6 millió hektoliterrel rekordot döntött, azóta viszont a klimatikus viszonyok miatt csökken. (MTI)

Kapcsolódó cikkek

Pihenőnapra miért kellene szabadságot kivennem?

2018. március 14. 07:39
A szombati munkavégzéssel kapcsolatban lenne kérdésem. A cégem előírja, hogy dolgozzam március 16-án ezért én úgy gondoltam, hogy nem kell dolgoznom / szabadságot kérnem március 10-re, de most mégis elvárja a munkáltatóm, hogy dolgozzam aznap is vagy vegyem ki fizetett szabadságként. Kérdésem az lenne, hogy ez jogos eljárás-e a munkáltató részéről, ha én dolgozom azon a munkaszüneti napon, amit szombaton kellene bedolgozni?

Még mindig kevesen akarnak agrárszakmát tanulni

2017. december 12. 08:39
Partnerségi megállapodást kötött egymással a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az agrárszakképzés fejlesztése érdekében. A cél, hogy minél többen akarjanak továbbtanulni az agrárképzésben.