Tölgyfából készült a Zalakarosi Parkerdő legújabb büszkesége

2018. augusztus 15. 08:39
A felső szintről az erdők fölött el lehet látni a Balatonig.

 

Amint azt korábban megírtuk, a Zalaerdő Zrt. saját forrásból, több mint 40 millió forint értékben épített új kilátót A zalakarosiként ismert, de valójában Zalamerenye közigazgatási területéhez tartozó kilátó annyira károsodott az idők folyamán, hogy balesetveszélyessé vált és emiatt 2017-ben lebontották.

A Zalakarosi Parkerdő területén nemrégiben átadott új, 23 méter magas tölgyfa kilátó – fém-fa kapcsolatokkal, horganyzott elemekkel – szélesebb alapokon nyugszik “elődjénél”, ennek megfelelően a látogató szintek is tágasabbak, a lépcsők szélesebbek, kevésbé meredekek. A szakemberek szerint ideális időjárási körülmények között a felső szintről az erdők fölött el lehet látni a Balatonig, a tó északi partjáig is.

Zalamerenye, 2018. augusztus 13.
Kilátás a közelmúltban felavatott, felújított kilátóból a zalakarosi parkerdõben, Zalamerenye közelében 2018. augusztus 13-án. A 23 méter magas tölgyfa kilátót a Zalaerdõ Zrt. saját forrásból újította fel.
MTI Fotó: Varga GyörgyFotó: MTI/Varga GyörgyZalamerenye, 2018. augusztus 13.
A közelmúltban felavatott, felújított kilátó a zalakarosi parkerdõben, Zalamerenye közelében 2018. augusztus 13-án. A 23 méter magas tölgyfa kilátót a Zalaerdõ Zrt. saját forrásból újította fel.
MTI Fotó: Varga GyörgyFotó: MTI/Varga GyörgyZalamerenye, 2018. augusztus 13.
A közelmúltban felavatott, felújított kilátó a zalakarosi parkerdõben, Zalamerenye közelében 2018. augusztus 13-án. A 23 méter magas tölgyfa kilátót a Zalaerdõ Zrt. saját forrásból újította fel.
MTI Fotó: Varga György

Fotó: MTI/Varga György

sokszinuvidek.24.hu

Kapcsolódó cikkek

A kormány támogatja a tejtermelés és a feldolgozás korszerűsítését

2017. június 07. 20:58
A kormány különböző támogatásokkal segíti a tejtermelés korszerű körülményeinek kialakítását, modern tejfeldolgozó üzemek létesítését - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára szerdán a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács tej világnapi rendezvényén, Budapesten.

Alapvető érdekünk hogy az agrártámogatások részaránya ne csökkenjen a KAP forrásokon belül

2017. március 06. 09:50
Magyarország agrár-támogatottsági pozíciója különösen kedvező az Európai Unión belül, ezért alapvető érdekünk, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) forrásain belül Magyarország részaránya ne csökkenjen 2020 után – mondta Czerván György az Azúr Takarékszövetkezet agrárkonferenciáján, Forrón.