Töretlen népszerűségnek örvend a Nemzeti Pálinkakiválóság Program
2024. december 11. 13:09
A magyar pálinka hagyománya és minősége iránti elkötelezettség ékes bizonyítéka, hogy a Nemzeti Pálinkakiválóság Program idén már tizenegyedik alkalommal került megrendezésre, és töretlen népszerűségnek örvend.
Az Agrárminisztérium által szervezett program keretében az elmúlt évek során a pálinka mellett más szeszes italok is egyre nagyobb figyelmet kaptak, így az idei évtől a gin, likőrök és egyéb párlatok is megmérettettek- jelentette ki dr. Nobilis Márton államtitkár, a Nemzeti Pálinkakiválóság Program Díjátadó Gálaestjén, Budapesten.
Az államtitkár kiemelte, hogy az idei programra minden eddiginél többen neveztek: 21 főzde összesen 157 tételt küldött be, ami több mint 34%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A nevezett italok közül 118 pálinka, 15 gin és 24 likőr vagy egyéb párlat került a zsűri elé. A korábbi évek hagyományos kategóriái mellett idén két új kategóriában is díjazták a versenyzőket: a Legjobb Gin és a Legeredményesebb Gin és Egyéb Szeszes Italt Előállító Vállalkozás címekért is versenyezhettek a nevezők. Elmondta, hogy a szakmai zsűri döntése alapján 2024-ben 25 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 68 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin és egyéb szeszes italok száma 17, az ezüst minősítésűeké szintén 17 volt.

Fotó: Pelsőczy Csaba
Az államtitkár ismertette,hogy az „Agrárminisztérium Pálinkája” címet idén a Sáppusztai Pálinkafőzde Vilmos körte pálinkája nyerte el, amely az elkövetkező egy évben az Agrárminisztérium protokollpálinkájaként szolgál majd. A „Nébih Pálinkája” címet a Kövér Pálinkafőzde Birs pálinkája érdemelte ki. A Legeredményesebb Pálinkafőzde az Agárdi Pálinkafőzde lett, amely kiemelkedő minőséget képviselt minden kategóriában. A Legjobb Gin díjat szintén az Agárdy Pálinkafőzde Amphora ginje nyerte el, míg a Legeredményesebb Gin és Egyéb Szeszes Italt Előállító Vállalkozás címet a Sáppusztai Pálinkafőzde kapta meg.
Dr. Nobilis Márton a gálán hangsúlyozta- a Nemzeti Pálinkakiválóság Program már több, mint egy évtizede szolgálja a magyar pálinka hírnevének öregbítését, miközben teret ad az innovációnak és az új generációs italok elismerésének is. Ez a program egyszerre ápolja hagyományainkat és mutat utat a jövőbe. Az idei év ismét bebizonyította, hogy a magyar pálinka és más szeszes italok méltán számíthatnak hazai és nemzetközi figyelemre, valamint elismerésre.

Fotó: Pelsőczy Csaba
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Rövid időn belül teljesíthetjük a kitűzött klímacélokat
2023. december 12. 14:57
A klímaváltozással kapcsolatos sikeres nemzetközi fellépés előfeltétele, hogy mindenki teljesítse az eddigi vállalásait. Magyarország elvégezte a „házi feladatát”, aminek eredményeképp korábban elérheti 2030-as klímacéljait – közölte az energiaügyi miniszter Dubajban.
Lantos Csaba minisztériumi közleménye szerint az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményben részes felek 28. konferenciáján hozzátette: a magyar példa azt is jól mutatja, hogy lehetséges folyamatos gazdasági növekedés mellett jelentősen csökkenteni a károsanyag-kibocsátást. Az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es bázisévhez viszonyítva már 37 százalékkal mérsékelte hazánk. A hatályos vállalás szerint ezt a mutatót 2030-ra 40 százalékra tervezte növelni Magyarország.
EGYRE ERŐSEBBEK AZ AGRÁRKAPCSOLATOK GEORGIA ÉS HAZÁNK KÖZÖTT
2023. március 28. 10:31
Nagy lehetőségek vannak a hazánk és Georgia közötti mezőgazdasági együttműködésben, nem véletlenül jött létre stratégiai partnerség a két nemzet között - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, miután hivatalában fogadta Tamara Liluashvilit, Georgia nagykövetét.
A tárcavezető kiemelte, a vetőmagtermesztésben komoly együttműködési lehetőség van Georgia és Magyarország között. Hazánk kész arra, hogy kiváló minőségű terményeket szállítson a kaukázusi országba, és így azok a helyi adottságoknak megfelelően továbbszaporítva eljuthatnak más keleti piacokra is. Fontos előrelépés lenne, ha a georgiai szakemberek jönnének hazánkba és tanulmányoznák az itteni termesztési módszereket és technológiákat. További lehetőség rejlik abban, ha az egyetemek és a kutatóintézetek szintjén is szorosabb lenne az együttműködés. A szakemberek és a diákok kölcsönös cseréje tovább erősítheti ezt a folyamatot.

