Történelmi pillanat: összeért Magyarország 20. Duna-hídja – videó
2024. január 16. 17:10
A vártnál jobban haladhat a munkálatokkal a kivitelező, erre utal, hogy előzőleg februárra várták a szakemberek a hídzárást.
„Végre eljött a történelmi pillanat, amit annyian vártunk már. Fizikailag is összeért a Kalocsa–Paks új Duna-híd két oldala” – jelentette be közösségi oldalán Filvig Géza, Kalocsa polgármestere.
A vártnál jobban haladhatott a munkálatokkal a kivitelező, előzőleg ugyanis februárra várták a szakemberek a hídzárást. A városvezető a videóban elmondta, hogy a hídnak köszönhetően Kalocsa pár percre lesz csak az M6-os autópályához.
Óriási lehetőség előtt áll Kalocsa lakossága – fogalmazott.
Az új Duna-híd a magyarországi Duna-szakasz huszadik átkelője lesz, és várhatóan 2024 nyarára készülhet el a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében. Az építkezés még 2021 februárjában indult, és klasszikus óriásprojektről van szó: a híd 946 méter hosszú, és hozzá kapcsolódóan jelentős úthálózatot is kialakítanak. A teljes költsége 92 milliárd forint.
A híd elkészültével mintegy 70 kilométeres kerülőutat lehet majd lerövidíteni, így Kalocsa és Paks, valamint az M6-os autópálya között alig negyedóra lesz majd a menetidő.
A magyarepitok.hu portál legutóbb január elsején tett közzé látványos videót a hídépítésről.
forrás: vg.hu
Kapcsolódó cikkek
Kalandok a Deseda partján
2023. február 27. 11:02
A Kaposvárhoz közeli Deseda tó és környéke nemcsak a városiak, hanem a messzebbről érkező természetkedvelők népszerű és ismert kirándulási célpontja. A SEFAG Zrt. a szomszédos Deseda Kalanderdőben életkor szerinti tanösvényeket hozott létre, melyek minden évszakban más arcukat mutatják.
Ismét méz- és mézeskalács fesztivált rendeznek a hétvégén Gyulán
2023. december 04. 14:54
December 8-9-én rendezik meg a XIV. Gyulai méz- és mézeskalács fesztivált, ahol a hagyományoknak megfelelően idén is kiosztják az Év kiváló magyar méze verseny elismeréseit – közölték a szervezők az MTI-vel.

