Tovább mélyülnek az orosz-magyar agrárkapcsolatok

2016. október 06. 08:06
Az Oroszországi Föderáció mezőgazdasági miniszterhelyettesével, Jevgenyij Gromikoval tárgyalt Nagy István földművelésügyi miniszterhelyettes Tulában, kedden. Kétnapos oroszországi látogatása során Nagy István részt vett egy magyar premix üzem átadó ünnepségén, valamint ellátogatott az „Arany Ősz -2016” mezőgazdasági kiállítás megnyitójára.

Nagy István az Oroszországi Föderáció mezőgazdasági miniszterhelyettesével folytatott tárgyalása során elmondta, a Földművelésügyi Minisztérium örömmel fogadta, hogy Oroszországban aláírták a GMO-törvénytervezetet.   A dokumentum 2017. június elsejei érvénybelépésével az Oroszországi Föderáció területén tilos lesz a genetikailag módosított növények és állatok termesztése, tenyésztése.

A magyar miniszterhelyettes jelezte, hogy a magyar vetőmag és gabonaszektor számára igen fontos az orosz piac. Az agrártárca ezért külsős szakértő delegálását tervezi a Szocsiban novemberi Világ Gabona Fórumra.

A Földművelésügyi Minisztérium fontosnak tartja a két ország közötti mezőgazdasági és kereskedelmi kapcsolatok mélyítését- hangsúlyozta Nagy István. Emlékeztetett arra, hogy Oroszország és Magyarország között az agráriumban jelentős az együttműködés a tenyészállat és tenyészbaromfi, a mezőgazdasági technológiák területén. A miniszterhelyettes aláhúzta, hogy a Földművelésügyi Minisztérium célkitűzése az embargót nem érintő termékek exportjának fellendítése.

A felek a tárgyalás során áttekintették az Oroszországban megvalósítandó magyar agrár-befektetések támogatásának és ösztönzésének, illetve finanszírozásának lehetőségeit. 

Nagy István a 100%-ban magyar tulajdonban lévő Agrofeed Kft. új premix üzemátadó ünnepségén is részt vett a Tula megyei Jasznogorszkban. A mintegy 10 millió eurós beruházás a második legnagyobb magyar befektetés Oroszországban.

Az Oroszországi Föderáció mezőgazdasági miniszterétől kapott meghívásnak eleget téve Nagy István ellátogatott Moszkvába az „Arany Ősz- 2016” mezőgazdasági kiállításra.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Mintagazdaság építését kezdték meg Budakalászon

2016. augusztus 25. 08:11
Ökoturisztikai bemutatóhely és élménypark, egyfajta mintagazdaság épül Budakalász külterületén 100 millió forintból. A költségeket a Belügyminisztériumtól tavaly kapott 500 milliós városfejlesztési forrásból fedezi az önkormányzat - tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.

Reagált az agrárkamara: ne veszélyeztessék a dinnyetermesztők megélhetését

2016. július 29. 08:14
A NAK arra kéri a kiskereskedelem szereplőit, vegyék tekintetbe, hogy a Tesco-féle árakciók piaci zavarokhoz vezethetnek, és ezzel veszélyeztetik a dinnyetermesztők megélhetését is.