További áremelkedések jöhetnek
Az idén május és október között a nyerstej-felvásárlási átlagárak folyamatosan emelkedtek mind az uniós, mind a hazai piacon.
– mondta a Világgazdaságnak Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. Figyelembe kell azonban venni, hogy a hazai árak egy alacsonyabb bázisról indultak – tette hozzá. Mindeközben az olasz spotpiaci árak lényegesen nagyobb emelkedést produkáltak, az elmúlt fél évben csaknem 20 százalékot növekedtek.
A hazai nyers tej felvásárlási árának emelkedése – jellemzően némi késéssel és csak részben, de – megjelent a főbb tejtermékek feldolgozói átadási árában is: a túró, valamint a savanyított tejtermékek 6, a tejföl 4,5, a vaj pedig közel 4 százalékkal drágult – idézte a NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet adatait Harcz Zoltán.
Ugyancsak 4 százalék körüli növekedésen van túl a fogyasztói tej feldolgozói átadási ára, kivéve a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT-tejet, amelynek jellemzően stagnált az ára. A trappista sajt ára szintén emelkedett, ennek mértéke azonban már kisebb, 2 százalékos.
– hívta fel a figyelmet az ügyvezető igazgató.
Az átadási árak emelését a kereskedők a fogyasztói árakban is érvényesítették, jelentősen eltérő mértékben, a feldolgozóktól, tejtermékektől, illetve attól függően, hogy feldolgozói brandről vagy saját márkás termékekről volt szó. Nagy átlagban azt lehet mondani, hogy fél év alatt 5-8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja
Kapcsolódó cikkek
Új társadalombiztosítási törvény: ezek a legégetőbb változások
Munkaszüneti napok és ünnepnapok 2017-ben
2017. már jobban alakul, hiszen több hosszú hétvége lesz, min t a megelőző évben. Az már szinte biztos, hogy a szerdára eső munkaszüneti napból nem fognak hosszú hétvégét kreálni, hiszen akkor két napot kéne ledolgoznia hétvégén mindenkinek. Annak viszont nincs akadálya, hogy valaki ekkorra időzítse a szabadságát, és így csak négy napot kell kivennie annak, aki heti 40 órában, rendes munkaidőben dolgozik. De az is praktikus megoldás, ha csak a csütörtöki és pénteki napot veszi ki, mert így is 5 nap szabadság van egybefüggően.


