Trükköznek a bérekkel a munkaadók

2018. február 13. 11:39
Trükköznek a bérekkel a munkaadók, a cégek a dolgozók átminősítésével és a munkaórák csökkentésével próbálják kikerülni a kötelezően megemelt javadalmak kifizetését – írja a Népszava.

A lap megkeresésére a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte, hogy a munkaügyi hatóság összesen 657 munkavállaló esetében tárt fel szabálytalanságot a minimálbér, valamint a garantált bérminimum meg nem fizetése miatt.

Tavalyhoz képest emelkedett például a garantált bérminimummal kapcsolatos intézkedések száma, ezek az esetek ugyanakkor csupán a munkabérrel összefüggő egyéb szabálytalanságok 10 százalékát tették ki.

Ennél ugyanakkor jóval több dolgozót érinthettek a kötelező béremelésekkel kapcsolatos szabálytalanságok és trükkök. Gyakori például, hogy a teljes munkaidőben dolgozókat részmunkaidőre jelentik be. Előfordul, hogy jogsértés ugyan nincs, mégis kevesebbet visz haza a dolgozó: például megemelik a bérét, de megszüntetik az addigi cafeteriajuttatásokat.

adozona.hu

Kapcsolódó cikkek

Meghosszabbították az orosz élelmiszer-embargót 2017 végéig

2016. június 30. 08:27
Nyugati országoknak 10 milliárd dollár kárt okozott a beviteli stop Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta az Oroszország ellen szankciókat meghirdető országokkal szembeni ellenlépésként bevezetett élelmiszer-embargó jövő év végéig szóló meghosszabbítását szerdán.
 

Nincs mérgező tej az áruházláncok polcain

2018. május 15. 09:21
Több millió forintot követelhetett az érintett áruházaktól az UHT tejek megmérgezésével fenyegetőző személy, tettét azonban vélhetően nem hajtotta végre. A zsaroló indítékát egyelőre homály fedi, ugyanakkor ágazati forrásaink szerint azzal az eshetőséggel is számolni kell, hogy célja a hazai tejfeldolgozás ellehetetlenítése és a magyar termékekkel szembeni fogyasztói bizalom csorbítása volt.