Új nagysebességű vonatjárat indul Barcelona és Málaga között

2024. szeptember 13. 20:07
Egy új nagysebességű vonat kevesebb mint hat óra alatt fogja összekötni Barcelonát és Málagát az idei téltől.
Új nagysebességű vonatjárat indul Barcelona és Málaga között
Az Iryo decemberben induló járatára már árulják a jegyeket (Fotó: Iryo / Facebook)
 
A járat az Iryo magánvasút-üzemeltető tavaly decemberben debütált Barcelona-Sevilla vonalának a meghosszabbítása lesz.
 
Az új járat a Renfe már meglévő, első osztályú nagysebességű vasúti szolgáltatásával (AVE) versenyez majd, bővítve a kínálatot és csökkentve a jegyárakat.
 
Az Iryo vonataira már árulják a jegyeket, amelyek jelentős megtakarítást kínálnak a Katalónia és Andalúzia között utazók számára. Az árak 24 eurótól kezdődnek decemberre, egy főre. Az AVE közvetlen járatára ebben az időpontban 62 eurótól indul a jegy. Az AVE járatai hat óra és hat óra 45 perc közötti időtartam alatt, az Iryo járatai öt óra 50 perc alatt teszik majd meg a 969 km-es utat.
 
Az új szolgáltatás a fenntartható utazás Spanyolországon belül és kívül is jelen lévő, ígéretes trendjére épül, a fapados vasúttársaságok pedig versenyt hoztak a piacra.
Startol az új spanyol nagysebességű vasút - TTG Hungary
fotó: ttghungary.hu
 
Az Iryo olyan vasúti üzemeltetőkkel együtt, mint a francia Ouigo és a spanyol Avlo a fapados repülőjáratokkal is versenyez. Az árak ebből a szempontból is kedvezőek. A Ryanairnél például 42 euróért lehet menettérti repülőjegyet vásárolni a decemberi járatokra a két város között. Ezzel azonban csak egy kisméretű, ülés alatt elférő csomagot vihetünk fel a gépre, a poggyásztartóban elhelyezendő kézipoggyászért további 6,60 eurót, a feladott poggyászért pedig 21 eurót kell fizetni utanként. Az Iryo alaptarifája ezzel szemben egy kisebb és egy nagyobb kézipoggyászt enged meg, a nagy bőröndök szállításáért utanként plusz 5 eurót kell fizetni.
 
Az Iryo szolgáltatása december 15-én indul, útirányonként napi egy járattal. Barcelonából 11.50-kor indul a vonat, útközben megáll Zaragozában, 20 percre Madridban, valamint Cordobában. Az ellenkező irányba, Málagában 11.35 az indulási idő – írja a Euronews.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Itt az új tarifarendszer a közösségi közlekedésben

2024. március 01. 13:40
Új időszámítás kezdődik március 1-jével a magyar közlekedésben: a legnagyobb rezsicsökkentést hajtják végre, a tarifarendszer változtatása több mint 4 millió ember életét teszi könnyebbé, jobbá - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter.

Egyszerűbb lett a kutyaszállítás a balatoni vonatokon

2024. június 26. 18:49
Változott mától a kutyák szállítását érintő szabályozás a vonatokon: már zárt doboz nélkül, csupán szájkosár és póráz használatával is lehet velük utazni a balatoni InterCity és expresszjáratokon - közölte a MÁV Zrt. a vasúttársaság honlapján.