Új pályázat segíti az agráriumhoz kapcsolódó társadalmi vállalkozásokat
2024. július 09. 15:23
Új vidékfejlesztési pályázati felhívás jelent meg 1,6 milliárd forint keretösszeggel, amely a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok számára biztosít lehetőséget értékteremtő tevékenység végzésére a mezőgazdasághoz kapcsolódóan – jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.
Feldman Zsolt elmondta, a felhívás alapján a hátrányos helyzetű célcsoporttal foglalkozó intézmények, szervezetek és a gazdálkodók támogatott együttműködése a sérülékeny célcsoportok életminőségének fenntartható javítását szolgálja azáltal, hogy a szociális intézményi fejlesztő foglalkoztatás keretei között végzett mezőgazdasági tevékenységet folytathatnak és az annak kapcsán megvalósuló termék-előállítás, szolgáltatásnyújtás, gazdálkodással kapcsolatos gyakorlati ismereteket szereznek.
A pályázat megjelentetése hátterében a rehabilitációs törekvés mellett megjelennek a szociális, vidékfejlesztési és foglalkoztatási célok is, de a gazdálkodók is kiegészítő jövedelemhez juthatnak az együttműködés által.
„Azt várjuk a programtól, hogy értékteremtő foglalkoztatásuk által javuljon a hátrányos helyzetűek életminősége, erősödjenek a programban részt vevő szociális farmok, szociális szövetkezetek szociális, gyermekvédelmi és egészségügyi szolgáltatásai, az intézmények rehabilitációt és foglalkoztatást biztosító lehetőségei” – hangsúlyozta Feldman Zsolt.
Az államtitkár kiemelte, hogy egy projekt által 40 millió forint támogatás nyerhető el. Az alap támogatási intenzitás mértéke 65 százalék, azonban ha megváltozott munkaképességű, szociális intézményben ellátott személy, mint munkavállaló foglalkoztatásához kapcsolódó tevékenységek valósulnak meg, akkor a támogatás mértéke 100 százalék.
A támogatási kérelmek benyújtására a szociális farm típusú együttműködések és a mezőgazdasági és/vagy élelmiszer-feldolgozó tevékenységet végző szociális szövetkezet részvételével megvalósuló együttműködések számára 2024. szeptember 10-től lesz lehetőség. A felhívás és a hozzá kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Ingyenes jogi tanácsadással segítette a résztvevőket a Munkástanácsok Országos Szövetsége a Budapest Állásbörzén
2024. április 18. 17:09
Az állásbörzén – ahol zömében a Fővárosi Önkormányzat cégei és intézményei jelentek meg – a Munkástanácsok Országos Szövetsége ingyenes munka- és társadalombiztosítási jogi tanácsadást biztosított az érdeklődőknek.
Az alma rendkívül gazdag, de eltünedezni látszó hagyatékát gyűjtötték össze
2023. január 02. 13:33
Ambrus Lajos a Tündérkert-mozgalom tagjaként arra buzdít, ismerjük meg, szaporítsuk, védjük, terjesszük szűkebb otthonunk, tájegységünk kivesző gyümölcsfáit.Nagy almáskönyv című művében
a Kárpát-medencében egykor vagy máig fellelhető almafajták mellett foglalkozik a kertészet történetével, valamint híres magyarok almához, gyümölcsfához és kerthez való viszonyával is.

