Új szintre lép az agrár-együttműködés Mongóliával
2024. március 06. 13:14
A mezőgazdasági és élelmiszeripari kapcsolatok szorosabbra fűzéséről írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot Nagy István tárcavezető, aki szerdán, az Agrárminisztériumban egyeztetett Javkhlan Bolddal, Mongólia pénzügyminiszterével.
A miniszter a találkozón arról beszélt, hogy az agrárium az egyik pillére a mongol gazdaságnak. A szélsőséges hideg miatt azonban sajnos hatalmas károkat szenved el az ágazat, ebben a rendkívüli helyzetben azonban hazánk kész segítséget nyújtani a közép-ázsiai országnak. Nagy István arra emlékeztetett, hogy tavalyelőtt a magyar mezőgazdaságnak is történelmi aszállyal kellett megküzdenie.

Kifejtette, Mongólia mezőgazdasága komoly fejlődésen megy keresztül, melynek egyik állomása, hogy a nomád állattenyésztés felől más irányba is nyitnak. Éppen ezért is fontos a tapasztalatcsere, illetve a tudományos és oktatási együttműködések további erősítése a két ország között. A magyar cégek és vállalatok, valamint az oktatási intézmények készek átadni a tapasztalataikat a mongol partnereiknek. Az agrártechnológiák, a baromfiágazat vagy a vetőmagelőállítás területén fontos együttműködések jöhetnek létre a két ország között - fűzte hozzá.
A találkozó keretében együttműködési szándéknyilatkozat aláírására is sor került. A partnerségi megállapodás többek között kiterjed a mezőgazdasági gépek korszerűsítésére, az állatgenetikai erőforrások megőrzésére, öntözésfejlesztési, valamint erdészeti kérdésekre is. A megbeszélésen Javkhlan Bold pénzügyminiszter hivatalos látogatásra hívta Nagy István tárcavezetőt Mongóliába.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Hollandiában átlagosan 8%-kal csökkentek a földárak az idei évben
2023. július 31. 12:15
Az árak mellett a forgalom is enyhén csökkent a holland földpiacon.
Hollandiában az idei év második negyedévében átlagosan 8%-kal, 84900 euró/ha-ra (32,4 millió Ft/ha) csökkent a termőföld ára, ami még mindig némileg magasabb, mint a 2022-es átlagár (84500 euró/ha, 32,2 millió Ft/ha). A legelők átlagára 2023 második negyedévében 1,2%-kal, 68000 euró/ha-ra (26 millió Ft/ha) csökkent.
Januártól módosul a növényvédelmi drónpilótaképző intézmények jelentkezésére vonatkozó feltételrendszer és eljárásrend
2022. december 01. 09:34
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) módosította a pilóta nélküli légijárműves (drónos) növényvédelmi alapképzés megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó feltételrendszert és eljárásrendet. Az új változat 2023. január 1-jétől lép hatályba.
A feltételrendszer és az eljárásrend módosítása a kompetens szakmai szervezetek visszajelzései és javaslatai figyelembevételével történt. Változott például az agrometeorológiai ismeretekkel rendelkező képző személy végzettségére vonatkozó feltétel, valamint több helyen megtörtént a követelmények pontosítása. A 2023. január 1-jén életbe lépő változás a korábban lezárult és a folyamatban lévő eljárásokat nem érinti.

