Újabb részletek: mit kapnak a cégek a 200 ezres minimálbérért?

2021. november 04. 14:07
Már a bérmegállapodás szövegezése zajlik, és záros határidőn belül az aláírás is megtörténhet - lapunk megkeresésére a tárgyalásokon résztvevő ÁFEOSZ-Coop elnöke, Zs. Szőke Zoltán válaszolt.
Újabb részletek: mit kapnak a cégek a 200 ezres minimálbérért?

Már a bérmegállapodás szövegezése zajlik, és záros határidőn belül az aláírás is megtörténhet - lapunk megkeresésére a tárgyalásokon résztvevő ÁFEOSZ-Coop elnöke, Zs. Szőke Zoltán válaszolt.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium rövid közleményben arról számolt be, hogy jelentős előrehaladást ért el a jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, és a felek a legfőbb pontokban kompromisszumra jutottak, a minimálbér tehát 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik januártól.

Zs. Szőke Zoltán, a bértárgyalásokon résztvevő ÁFEOSZ-Coop elnöke megkeresésünkre úgy fogalmazott, hogy összességében elégedettek a megszületett alkuval, amelynek keretében összesen 4 százalékkal csökkennek az adóterhek, ez a büdzsében már rögzített 0,5 százalékos szochó-csökkentés mellett, az iparűzési adó felezésének egy éves meghosszabbítását, valamint a szakképzési hozzájárulás eltörlését jelenti. Ugyanakkor az elnök elmondta, hogy azon cégek esetében, akik a szakképzési hozzájárulást eddig saját maguk használták fel, állami támogatásként megkapják ezt a képzésekhez.

Kiemelte, hogy jelenleg a megállapodás szövegezése zajlik, a pontos aláírás dátuma jelenleg még nincs meg, azonban várhatóan az elkövetkező másfél-két hétben megtörténik majd. A hosszú távú, következő évekre vonatkozó, majdani bérmegállapodással kapcsolatban elárulta, hogy ennek tárgyalása majd a jelenlegi bérmegállapodás aláírása után kezdődhet, akár új struktúrában is, azonban egyelőre még nincsenek konkrétumok.

www.piacesprofit.hu

Kapcsolódó cikkek

Tényleg visszafizettethető munkaidőkeretben a bér?

2021. november 03. 13:50
A járványügyi helyzetben a vállalkozások a rugalmas foglalkoztatás eszközeire rákényszerültek. Ezek közül a legfontosabb a munkaidő-keret alkalmazása. Ezzel összefüggésben megjelentek olyan írások, miszerint egyes munkáltatók a munkaidőkeretben foglalkoztatott munkavállalókkal a bérük egy részét "visszafizettetik", amennyiben a járvány következtében kevesebbet tudtak dolgozni, mint amennyit "rendes" munkakörülmények között lehetett volna. Az alábbiakban ennek a gyakorlatnak a jogszerűségét vizsgáljuk:

Varrónőkből képzett hegesztőket! - így kezelte a munkaerőhiányt a vállalat

2021. június 11. 08:16
Merjünk kilépni a sémákból, tapossuk ki a járatlan utakat! Férfiasnak gondolt szakmákban is lehet női munkaerőt alkalmazni. Ez a tanulsága a Viessmann Technika Dombóvár Kft. toborzási akciójának. A cég a hiányszakmának számító AVI hegesztő munkakörbe szakmai tapasztalat nélküli női jelentkezőket vett fel és tanított be - sikerrel.