Újabb vármegyében jelent meg a madárinfluenza
2024. január 18. 13:57
Az érintett állomány ‒ már a gyanú alapján megkezdett ‒ felszámolása be is fejeződött.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ezúttal Somogy vármegye területén igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét.
A Somogy vármegyei Kaposvár településen található az a nagyjából 39 000 hízópulykát számláló telep, ahol az állattartó az állatok megemelkedett elhullását tapasztalta. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból vett mintákból.
Az okokat feltáró járványügyi nyomozás még folyamatban van, ugyanakkor az állomány ‒ már a gyanú alapján megkezdett ‒ felszámolása be is fejeződött. Az érintett gazdaság körül a járványügyi szakemberek a szabályoknak megfelelően kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet is.
A szóban forgó eset is igazolja, hogy a magas patogenitású madárinfluenza vírusa bárhol megjelenhet az országban. Amennyiben a járványügyi helyzet összességében kedvezően alakul, a hatóság az ország nagy részében rövidesen feloldhatja a korlátozást a jelenleg még az alatt álló területeken.
Figyelembe kell azonban venni, hogy a betegség elszórtan továbbra is jelen van hazánkban.
A fertőzés elleni védekezés érdekében a járványügyi előírások teljes mértékű betartása a továbbiakban is kiemelt jelentőségű lesz. Az állatartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy baromfiállományuk se közvetlen, se közvetett módon ne érintkezhessen vadon élő madarakkal.
A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Meg kell védenünk a mezőgazdasági piacainkat
2024. március 19. 13:35
Brüsszel felelőtlen döntést hozott, amikor korlátlanul és vámmentesen beengedte az ukrán mezőgazdasági termékeket az unióba, ezért júniusban jól kell döntenünk, hogy gyökeres változást tudjunk elérni és meg tudjuk védeni a piacainkat - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, Vásárosnaményban, hétfőn.
Jelentősen visszavett az erdőirtásból Brazília
2023. július 07. 14:24
Harmadával csökkent az erdőirtás Brazíliában azóta, hogy januárban hivatalba lépett Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök - közölte a helyi kormány.
Amazónia brazíliai részén műholdfelvételek szerint 2649 négyzetkilométer erdőt vágtak ki január és június között, míg tavaly ugyanebben az időszakban 3988 négyzetkilométer fás területet taroltak le.

