Újra megtanultuk értékelni a kenyeret és a mezőgazdaságban dolgozók munkáját
2023. augusztus 21. 13:13
Manapság a háború árnyékában, a sokszor szélsőséges időjárási körülményeknek kiszolgáltatva újra megtanultuk valóban értékelni a kenyeret, és ezzel együtt a mezőgazdaságban dolgozók munkáját is – mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap, a budai Várban, a Szent István-napi kenyéráldás ünnepségén.
A miniszter hozzátette: „újra felismertük, hogy páratlanul értékes nemzeti kincsünk a föld, ami megtart és táplál minket; ezért óvjuk, becsüljük, tiszteljük, és kiállunk a magyar mezőgazdaságért, a gazdák érdekeiért”. A mezőgazdaságban dolgozóknak hála újra biztosított a magyarság kenyere, a termés bőven fedezi a hazai igényeket – jelentette ki Nagy István a Mesterségek ünnepén a Szentháromság téri nagyszínpadon, az ország minden tájáról aratókoszorúkkal és kenyérrel érkező kézműves-, népművészeti, néptánc- és hagyományőrző egyesületek tagjainak körében.

„Az ember úgy dolgozzon, hogy szórakoztassa a Jóistent” – idézte Makovecz Imre szavait a miniszter, emlékeztetve arra, hogy az építész és a Népművészeti Egyesületek Szövetségének akkori tisztségviselői közösen álmodták meg a Mesterségek ünnepét. „Az aratófelvonulás, a kenyéráldás hagyományát is felelevenítve megmutatták, hogy a szocializmus évtizedei alatt sem feledte a magyarság keresztény gyökereit, közösségeit” – fogalmazott Nagy István. Hozzáfűzte, a Mesterségek ünnepe 1987 óta méltó módon képviseli a Szent István-i hagyományokat, „rólunk, magyarokról szól, szorgalomról, tehetségről, szabadságról, barátságokról, kultúráról”. „Szent István napján az egész világnak megmutatjuk, hogy bár maroknyi nép vagyunk, de ezer éve itt élünk, Európa kitüntetett pontján, a Kárpát-medence szívében” – mondta. „Mi, magyarok sokszor hamvainkból keltünk újra szárnyra, de ezer év után is itt vagyunk, egyenesen, rendíthetetlenül állva, mindig felemelt fejjel. Mert ezer év alatt a csontjainkba vésődött, hogy megmaradásunk záloga a szabadságunk és a függetlenségünk” – folytatta az agrárminiszter.
Kifejtette: a lélek és a szabadság a két fundamentum, amely István királyunk óta áthatja a történelmünket, hiszen első királyunk a koronát nem a császár, hanem a pápa kezéből vette el, ezzel tekintélyt, méltóságot, szabadságot adott népének. „Bölcsen felmérte, hogy kelet és nyugat határán csak erős állam tud megmaradni, csak olyan ország tud fejlődni, ahol a nép saját törvényei szerint, szabadságban él. Ezt az ősi igazságot hordozzuk szívünkben-lelkünkben egy évezrede, ennek köszönhetjük megmaradásunkat, és ezért is ragaszkodunk hozzá” – hangoztatta Nagy István.

Hangsúlyozta, „ma is Szent István gondolatát akarjuk továbbvinni a maga egyszerűségében és tökéletességében: keresztény hagyományokon nyugvó, független magyar nemzetet Európa szívében, ahol a saját törvényeink szerint, békében és biztonságban élhetünk”.
forrás: agrotrend.hu
Kapcsolódó cikkek
Mégsem kell búcsúzni a tejtől és a steaktől?
2023. július 03. 12:21
Újabb fegyvert mutattak be a marhák metánkibocsátásának csökkentésére.
Az észak-ír Foyle Food csoport a közelmúltban, több kutatóintézettel közösen végzett kísérletek alapján megállapította, miszerint számos tényező befolyásolja a szarvasmarhák metánkibocsátását, amelyet a befolyásoló tényezők szabályozásával jelentősen mérsékelni lehet – írja az agriland.ie.
Díjazta az OTP az agrárium legjobbjait
2023. március 03. 12:52
A rendezvényen ismét öt mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari vállalkozás képviselője vehette át az Agráriumért OTP Díjat. A hitelintézet idén negyedszer adta át az elismerést, amelyet azért alapított, hogy ráirányítsa a figyelmet az agrárvállalkozások értékteremtő munkájára és kiemelkedő szakmai teljesítményére, amely az ágazat minden szereplője számára példaként szolgálhat.

