Ültessen mindenki egy diófacsemetét

2016. március 10. 09:01
Az Eötvös József Református Oktatási Központ (EJROK) ősparkjában az elöregedett fák helyébe most diófacsemetéket ültetnének egy örökbefogadási akció keretében – erről tájékoztatta a minap lapunkat Együd László, az EJROK főigazgatója.

Mint megtudtuk, a park fáit több mint száz évvel ezelőtt telepítették oda, ám az idő vasfoga nem kímélte a növényeket sem, a fenyők többségét betegség támadta meg, kiszáradtak, a többi fajta pedig elöregedett, csupán néhány gesztenyefa maradt jó állapotban.

– Azt szeretnénk, hogy továbbra is megmaradjon az iskola gyönyörű parkja, ezért azt szeretnénk, hogy minél többen – akár magánszemélyek is, akik kötődnek az intézményhez vagy Heveshez – csatlakozzanak a meghirdetett akciónkhoz, és fogadjanak örökbe néhány diófacsemetét, amiket elültethetünk elődjeik helyére. Azért választottuk ezt a fajtát, mivel egységesítenénk a faunát, és úgy gondoltuk, hogy a dió jól megfér a gesztenyefák mellett. Ezért kérem, hogy akinek fontos az iskolánk, az tegyen hát a jövőjéért ilyen formán is – mondta Együd László.
A tervek szerint az elültetett fák tövénél elhelyeznek majd egy-egy táblát is, amelyeken szerepel az örökbefogadó neve. 

Forrás: ttrmleader.hu

Kapcsolódó cikkek

Két mezőgazdasági szakiskola energetikai korszerűsítését adta át Fazekas Sándor

2016. április 01. 12:49
Egy ceglédi és egy kenderesi mezőgazdasági szakiskola energetikai korszerűsítését adta át csütörtökön a földművelésügyi miniszter.

Hova lehet utazni? Itt van minden a szeptembertől érvényes határzárról

2020. szeptember 04. 08:35
Satu közeli szigornak nevezte Orbán Viktor azokat a koronavírus-helyzet súlyosbodása miatt szükségessé vált belépési korlátozásokat, melyek szeptember elsejétől vannak érvényben a magyar határon. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat arról, hogy a szigorítások után hogyan léphetünk be az országba külföldről, és arról is, hogy ha el kell utaznunk itthonról, hová, milyen kondíciókkal léphetünk be.