Utcára mennek a szakszervezetek

2018. október 26. 10:31
A kormány nem tartotta be az ígéretét, semmiféle egyeztetés nem történt. A szakszervezetek ezért másfél hét múlva demonstrációval tiltakoznak a béren kívüli juttatások, a cafeteria megadóztatása ellen – nyilatkozta lapunknak Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) elnöke. A tervek szerint november 6-án, kedden a Magyar Nemzeti Banktól a Parlamenthez vonulnak majd.

A tüntetést azon a csütörtöki konferencián jelentették be, amit Bérek, munka, szakszervezet: jövő kihívásai címmel rendeztek az Angyalföldi József Attila Központban. A demonstrációt két nagy szakszervezeti konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a LIGA Szakszervezetek szervezi. Székely Tamás hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek „durva megszorításként” értelmezik a béren kívüli juttatások megadóztatását. A kormány nem módosította javaslatát, a korábban kilátásába helyezett egyeztetésből nem lett semmi – tette hozzá. Elmondása szerint a kormányzati megszorítás mintegy 2 millió munkavállalót érint rendkívül hátrányosan, főleg a lakhatás, a munkába járás és az öngondoskodás területén. Biztosra vehető ugyanis, hogy a cafeteria megadóztatása miatt a munkaadók jelentősen csökkenteni fogják a juttatásokat. A veszteség mértéke ágazatonként eltérő: a vegyipari dolgozók esetében például fejenként évi 400 ezer forintos kieséssel kell számolni – folytatta Székely Tamás. Demonstrációjukkal a szakszervezetek szembesíteni akarják a kormányt azzal, hogy nem tartotta be a szavát. Kérdésünkre, mennyi esélyt lát arra, hogy egy tüntetéssel sikerül meghátrálásra kényszeríteni a kormányt, Székely Tamás közölte: nincsenek illúziói, „ettől a kormánytól a munkavállalók már nem várhatnak semmit”. A szakszervezetek azonban ilyen helyzetben nem maradhatnak tétlenek, kötelességük tiltakozni. Ha nem járnak eredménnyel, akkor tovább kell gondolni, hogy következő lépésként milyen akcióegységet hoznak létre. A Világbanknál működő nemzetközi vitarendező szervezet, az ICSID egyébként döntést hozott a magyar állam és a francia cafeteriacég, a Cheque Déjeuner (CD, újabb nevén Groupe UP) vitájában. A 444.hu cikke szerint az ICSID a francia cégnek adott igazat, és kártérítést ítélt meg számára. Azt még nem tudni, pontosan mennyit: a cég 39 millió eurót, mintegy 12,6 milliárd forintot követelt eredeti beadványában, ez lehet az irányadó összeg. A CD egyike volt annak a három francia multinak, amelyet az Orbán-kormány kiszorított az étkezési utalványok piacáról a cafeteriarendszer 2011-12-es átalakításával.

nepszava.hu

Kapcsolódó cikkek

Hagyományos élelmiszereket kell termelni a legmodernebb technológiával

2018. január 22. 09:34
Magyarország ragaszkodik a hagyományos élelmiszerekhez, amelyeket azonban a legmodernebb technológiákkal kell előállítani - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA).
 

Fónagy: a kormány rábólintott az állami vállalatok béremelési igényeire

2017. március 10. 11:42
2017. március 9-én a LIGA Szakszervezetek és a FES közös konfereciáján jelentette be Fónagy János parlamenti államtitkár, hogy a kormány elfogadta 230 állami tulajdonú vállalat bérigényét, és biztosítja a keretet a bérfejlesztésekre. Az államtitkár megköszönte a LIGA Szakszervezetek és a hozzá tartozó szakszervezeteknek is, hogy a hároméves bérmegállapodásról szóló javaslataikat, "bérigényeiket a magyar gazdaság szükségleteire tekintettel és a költségvetés teljesítőképessége figyelembevételével fogalmazták meg".