V. DUNAMENTI HALFESZTIVÁL MOHÁCSON

2023. július 17. 12:23
Magyarország képzeletbeli térképén a hazai haltermelőknek és fogyasztóknak köszönhetően már rajta van a „Szilvásváradi pisztráng”, az „Akasztói szikiponty” vagy a „Balatoni hal", ahol a helyi értékre és minőségre építve megpróbálják védeni, megmutatni a halgazdálkodás és fogyasztás régi tradícióját. A Dunamenti Halfesztivál Mohácsot teszi fel erre a térképre –mondta beszédében Feldman Zsolt.
V. DUNAMENTI HALFESZTIVÁL MOHÁCSON
A július 15.-én, immáron ötödik alkalommal megrendezett fesztiválon az érdeklődők a Duna menti halételek sokszínűségét fedezhették fel. Mohács és a busójárás hagyománya mára a város szimbólumává vált. A Mohácsiak pedig jól tudják, hogy hagyományok ápolása élteti a közösséget, ezért is gyúlnak tüzek a bográcsok alatt az öreg Duna partján nyaranta. A Mohácsi Német Önkormányzat által elindított eseményen egy időben, egy helyen volt végig kóstolható számos, a Duna mentén ismert módon elkészített halétel.
 
A gasztronómiai fesztiválok, a hal elkészítését központba helyező közösségi események nagyban hozzájárulnak az Agrárminisztérium célkitűzéséhez, hogy növeljük az egy főre jutó éves átlag halfogyasztást, amellett, hogy ennek nagyobb arányát a magyar halak tegyék ki – mondta megnyitó beszédében az államtitkár. Kiemelte, hogy ezzel egyrészt a magyar családokat, a magyar haltermelőket, azaz a nemzetgazdaságot támogatjuk. Másrészt a magyar halak vásárlásával a fogyasztók is biztosak lehetnek benne, hogy kiváló minőségű, ellenőrzött és szigorú szabvány szerint előállított hazai terméket fogyasztanak, amivel a környezetvédelem és a fenntarthatóság ügyét is támogathatják.
 
A hagyományokra visszatekintve az államtitkár felidézte az első magyar szakácskönyvet – amit 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem szakácsától másolt le Galgóczy István –, mely pontosan lefedte az akkori halételeket. Ekkor harminc magyar halféléből 189 féle ételt tudtak elkészíteni. Rámutatott, hogy méltó utódjai és hírvivői vannak Mohácson a magyar halfogyasztásnak, amit a nagyvilág számára is érdemes minél inkább bemutatnunk a fesztivállal. 
Magyarországon a természetes vizeinkkel együtt közel 160 000 hektár nyilvántartott halgazdálkodási vízterület és mintegy 26 000 hektár halastó ad életteret a halállománynak. A halgazdálkodási vízterületek hasznosítói pedig jó együttműködést tartanak fent a kiváló minőségű hal-utánpótlást biztosító haltermelőkkel. Ez biztosítja az igényekhez igazodó termelési struktúrát és a több esetben már uniós oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel minősített halakat. A fesztivál ideje alatt természetesen a nagyközönség is elkészíthette, vagy akár meg is vásárolhatta kedvenc halételét a kitelepülő halárusoknál. A kulturális programok mellett a magyarországi német nemzetiségi kultúra képviselői és Ausztriából érkező fellépők is bemutatkoztak.
 
forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

444 településen és 6 vármegyében kerül sor szúnyoggyérítésre

2024. július 15. 15:27
Tizenhat vármegye négyszáznegyvennégy településén és Budapest hat kerületében, összesen 86 ezer hektáron lesz a héten szúnyoggyérítés. 

Tovább erősödnek hazánk agrárkapcsolatai Kenyával

2024. március 14. 17:28
Afrika lehet a világ legnagyobb globális élelmiszer-előállítója, hazánknak pedig az ebben rejlő lehetőségeket ki kell használnia – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki Mithika Linturival, Kenya mezőgazdasági és állattartásért felelős tárcavezetőjével egyeztetett csütörtökön, Nairobiban.