Változatosabb bélflóra a baromfiknál
2023. július 19. 12:42
A Poultry Science című tudományos barmofitenyésztési szaklap nemrég publikálta egy kutatás eredményeit, amiben hagyományos technológiával, de antibiotikum nélkül tartott brojlercsirkék bélmikroba-populációjának a változását követte nyomon egy amerikai kutatócsoport.
Négy gazdaságra terjedt ki a kutatás. Közülük kettő a széles körben elterjedt technológiával nevelte a brojlereket, a másik kettő viszont nem használt antibiotikumokat. Az állatok különböző növekedési fázisában gyűjtöttek be mintát a vakbél- és a csípőbél-(ileum) tartalmából.
Kezdetben mind a hagyományosan tartott, mind az antibiotikum-mentes állományokban főleg Escherichia és Enterococcus törzsek alkották az állatok bélflóráját, de idővel a Faecalibacterium és Bacteroides nemzetségek kerültek túlsúlyba.
E változás ellenére az antibiotikumok nélkül hizlalt brojlerek vakbelének mikrobaközössége sokkal változatosabb volt, mint a hagyományosan tartott állományban.
A csípőbél mikrobiomját mindkét tartási mód esetében főként a Lactobacillus kolonizálta, de az antibiotikum-mentes állományban gyakrabban fordult elő.
Forrás: geflügelnews.de
Kapcsolódó cikkek
Listeria miatti termékvisszahívás!
2023. június 09. 12:11
Visszahívta a forgalomból a Baromfirudacska 1000 g elnevezésű terméket az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a szállító Merian Foods Élelmiszeripari Kft.
Az ok pedig a Listeria monocytogenes baktérium esetleges jelenléte – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
Nébih: 27 ginből 3 nem felelt meg az előírásoknak
2024. július 03. 15:09
A Szupermenta program termékteszt összehasonlító vizsgálatában 27 gint elemeztek, ebből 3 nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak az élelmiszerminőségi jellemzők, vagy a címkéken szereplő jelölések alapján, ezért az érintett gyártókkal szemben hatósági eljárás indult, a bírságok kiszabása folyamatban van, amelyek együttes értéke megközelítőleg 5 millió forint lesz – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.

