Van egy eldugott levendulamező Magyarországon, amit mindenkinek látnia kell

2018. június 06. 08:56
A levenduláról az emberek többségének elsőre Tihany jut eszébe, arról viszont már kevesebben tudnak, hogy Fejér megyében is lehet szüretelni sokak kedvenc virágából a nyár kijelölt időszakában.

Dunaújvárostól mindössze húsz kilométerre, Daruszentmiklóson található a Smaragdfarm, ahol idén június 9. és 17. között tartják a szedd magad levendula akciót, ráadásul előzetes regisztráció nélkül.

Smaragdfarm/Facebook

A virágzás függvényében, a készlet erejéig minden nap 10 órától 18 óráig áll nyitva a kert kapuja az érdeklődők számára.

A Smaragdfarm honlapja szerint a részvétel feltételei a következők: http://www.smaragdfarm.hu/

  • Arató táska vásárlása, melynek díja 1.400Ft.-/db. Igény szerint több arató táska is vásárolható. Arató táska mérete: 28 cm x 22 cm x 10 cm.
  • A levendula szedését mindenki saját felelősségére, saját kézi eszközzel végzi (olló, metszőolló, kés). A levendula kézi, vagy nem megfelelő eszközzel történő szedése – a cserjék védelme érdekében – tilos.
  • A levendulát az ültetvény erre kijelölt részén lehet szedni.
  • Kiskorú gyermek kizárólag felnőtt felügyelete mellett és felelősségére vehet részt a szedésben!

Facebook/Smaragdfarm

Mint írják, a helyszínen kész levendulacsokor, szárított virág, különféle mézek, levendulaszörp, fürjtojások és egyéb finomságok is vásárolhatók.

Június 9-én egyébként profi fotós lesz a helyszínen, aki kérésre ingyenesen megörökíti a levendulaszedés élményét. A képek a Smaragdfarm Facebook-oldalán lesznek elérhetőek a korrekciós munkák végeztével.

Külön felhívják a figyelmet rá, hogy méhészetük a levendulaültetvénytől nem messze található, ezért a szedés ideje alatt méhek előfordulhatnak a virágokon. Igény szerint a méhészet is megtekinthető, de ehhez előzetes egyeztetés szükséges.

A Smaragdfarmon egyébként a szedd magad akción kívül a levendula szedése szigorúan tilos, tehát érdemes kihasználni a mostani alkalmat.

sokszinuvidek.hu
 

Kapcsolódó cikkek

Földindulás a magyar élelmiszerpiacon: de hol itt a botrány?

2017. február 22. 08:03
Semmilyen élelmiszerbiztonsági kockázat nem merült fel a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint azzal a 24 osztrák élelmiszerrel kapcsolatban, amelyeket nemrég egy célellenőrzéssel vizsgáltak meg abból a szempontból, van-e különbség a magyar és az osztrák fogyasztóknak szánt termékek között. A hivatal egyes élelmiszereknél az érzékszervi jellemzőkben és az élvezeti értékben talált különbséget. A Nébih a célellenőrzésen túl 2014-2016-ban összesen 766, Ausztriából származó termékmintát ellenőrzött, amelyek közül 8 nem felelt meg az előírásoknak. Két tejféleségnél és 6 édesipari terméknél találtak olyan összetételi-minőségi hibákat, amelyek miatt bírságolniuk kellett, vagy forgalmi korlátozást kellett elrendelniük. A 24 termékmintás Nébih-vizsgálat nyomán most mindenestre a kormány átfogó élelmiszerpiaci ellenőrzést indított.

Jár-e húsvét hétfőre fizetés?

2016. szeptember 02. 08:36
Egy kis kereskedelmi egységben, folyamatos munkarendben, havi díjazásban dolgozom. Kérdésem arra vonatkozna, hogy fizetett ünnep esetén konkrétan ez év húsvét hétfőre jár-e fizetett ünnep, ha hétvégén dolgoztam? A bérszámfejtő arra hivatkozott, hogy mivel szombaton dolgoztam nekem szabadnap jár és nem fizetett ünnep.