Várhatóan augusztus közepéig kapják meg az új őstermelői igazolványokat a termelők

2016. július 18. 08:23
A közbeszerzés elhúzódása miatt egy-két hetet csúszhat az új őstermelői igazolványok elkészítése, így várhatóan augusztus közepéig kapják meg azokat a termelők - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke Budapesten sajtótájékoztatón.

Győrffy Balázs elmondta: az eredeti tervek szerint azok, akik március 31-ig kérvényezték az új igazolványt, július 31-ig kapták volna kézhez a kártyás, okos őstermelői igazolványukat. A csúszás miatt a jogszabályt módosítják, így a korábban kapott ideiglenes igazolványok szeptember 30-ig lesznek érvényesek.


A közbeszerezés eredményeképpen ugyanakkor a mintegy 190 ezer kártya elkészítésének összköltsége kevesebb mint a fele lesz a tervezettnek, nem éri el a 90 millió forintot - mondta a NAK elnöke.

Győrffy Balázs elmondta, várhatóan nyár végére, ősz elejére elérhető lesz az az okostelefonos alkalmazás is, amely az őstermelői igazolvány száma alapján megadja az őstermelő engedélyezett tevékenységeit. Ez funkció a NAK portálján is elérhető lesz, így például a fogyasztó meggyőződhet arról, hogy az őstermelő rendelkezik-e érvényes igazolvánnyal, illetve láthatja, hogy az értékesíteni kívánt terméket ő termelte-e. Mindez a gazdaság fehéredését is elősegíti.

A NAK elnöke elmondta: a megváltozott szja-törvény a korábbiakhoz képest pontosabban fogalmazza meg az őstermelői tevékenység végzéséhez szükséges feltételeket. A saját gazdaság alatt ugyanis nemcsak a saját tulajdonú földterületeket kell érteni, hanem a bérelt földterületeket, eszközöket is. A saját gazdaságnak ugyanakkor minden esetben Magyarország területén kell lennie.

Győrffy Balázs az öntözésfejlesztési pályázatról elmondta: 49,5 milliárd forinttal támogatják egyebek között a vízvisszatartást, a vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodást, a takarékos öntözési technológiák elterjesztését. A hamarosan megjelenő módosítás eredményeként azonban lehetővé válik például a 12 évesnél idősebb gyümölcstermő ültetvények öntözésfejlesztése is.

Az MTI kérdésére elmondta: most mintegy 100 ezer hektárt öntöznek Magyarországon, de mintegy 500 ezer hektár öntözésére lenne igénye a gazdáknak egy felmérés alapján, de szerinte egymillió hektár öntözésére is mód lenne.

A sajtótájékoztatón átadták az első kártya alapú okos őstermelői igazolványt.
 
Forrás: hirek.elelmiszerklub.hu

Kapcsolódó cikkek

A gabona áfacsökkentését kezdeményezik

2017. február 23. 07:27
A gabonafélék és az olajos magvak áfakulcsának öt százalékra csökkentését kezdeményezi a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2018 elejétől, amikor megszűnik a fordított adózási lehetőség - derül ki a Világgazdaságból.

Megbukott a KAP reform? - Ideje mérleget vonni

2016. augusztus 16. 09:56
2015 különleges volt abból a szempontból, hogy ez volt az első olyan év, amikor „élesben működött” az új Közös Agrárpolitika (KAP) feltételrendszere. Az átszabott támogatási rendszer Magyarországhoz hasonlóan az összes tagállamot kihívás elé állította: a gazdákat „sokkhatásként” érte a zöldítés és a többi reform, nem tudtak felkészülni előre az új elemekre, és jelenleg nincs olyan tagország, amely képes lenne határidőre teljesíteni az elvárásokat - a Portfolio kelet-magyarországi agrárfórumán ágazati döntéshozók, gazdálkodók és mezőgazdasági szakértők több száz ember előtt vonták le a tanulságokat a KAP első tanulóévéről.