Versenyképes vállalkozások segítik a fejlődő kistérségeket

2024. május 27. 14:43
A hazai mezőgazdaság 2010 óta látványos fejlődésen ment keresztül, ennek ékes bizonyítékai a Kiskun Expon kiállító vállalkozások, melyek megmutatják a magyar vidék erejét és versenyképességét - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese május 24.-én pénteken Kiskunfélegyházán, a rendezvény megnyitóján.
Versenyképes vállalkozások segítik a fejlődő kistérségeket
Farkas Sándor kiemelte, a 90 éves múltra visszatekintő, hagyományőrző rendezvény az együttműködés, az értékteremtés és értékőrzés ünnepe. Bemutatja Kiskunfélegyháza és a környékbeli kistérségek kiemelkedő értékeit, az ipari és mezőgazdasági cégeinek sokaságát, az itt élő vállalkozók, kézművesek, őstermelők munkájának sokszínű értékeit.
KISKUN EXPO - Félegyháza és térsége kiállítása | Hírek |  infoKiskunfélegyháza
Ma már nemzetközileg is elismert vállalkozások is fémjelzik Kiskunfélegyháza és környéke értékeit, mint például az élelmiszeripar, a tejipar, vagy a zöldségtermesztés – tette hozzá.
A miniszterhelyettes hangsúlyozta, a magyar mezőgazdaság fejlődése jelentős, hiszen az elmúlt években megújult a géppark, az épületállomány, új üvegházak és üzemek jöttek létre, fejlődött a gazdálkodók szaktudása, képzettsége. Mindezt az ágazati adatok is alátámasztják. 2010 és 2023 között a mezőgazdaság kibocsátása folyó áron 157 százalékkal, változatlan áron 33 százalékkal bővült, az ágazati szintű jövedelem több mint két és félszeresére emelkedett. A külpiac ebben az időszakban növekvő értékesítési lehetőségeket kínált, miközben meghatározó lett az agrárgazdaság szerepe a nemzetgazdaság külkereskedelmi folyamataiban is. Az agrárexport 129 százalékkal, az egyenleg 65 százalékkal haladta meg 2023-ban a 2010-es értéket. Növekedett a foglalkoztatás is, 18 százalékkal, sőt az elmúlt években inkább a munkaerőhiány jelentett problémát – fűzte hozzá.
Az ágazat fejlődéséhez hozzájárultak az agrártámogatások, valamint a kedvező gazdasági és finanszírozási környezet. 2023-ban mintegy 1400 milliárd forint agrártámogatás kifizetése történt meg, ez a forrás óriási segítség abban, hogy a gazdálkodók a mostani nehéz helyzetben is talpon maradjanak – húzta alá a miniszterhelyettes.
A mostani expo azért is különleges jelentőségű, mert Kiskunfélegyháza idén ünnepli várossá nyilvánításának 250 éves évfordulóját is.
 
forrás: AM SAJTÓIRODA

Kapcsolódó cikkek

OMÉK: fogjunk neki és csináljuk!

2023. október 26. 15:44
Remek program volt és sok érdeklődőt vonzott az idei OMÉK-on Borbás Marcsi főzős műsora, előadása és gyakorlati palántázás-bemutatója.
Teltházas volt a stand, ahol Borbás Marcsi televíziós műsorvezető, blogger, számos szakácskönyv szerzője káposztás kelt gombócot és almás diós pitét készített, amit lépésről-lépésre követhettek az érdeklődők, sőt élvezettel meg is kóstolták a végeredményt.

Megvan Magyarország legszebb erdeje

2023. július 20. 14:05
Lezárult az Agrárminisztérium szavazása, melynek keretében bárki szavazhatott a kedvenc erdejéről.
 
A szavazást márciusban indította az Agrárminisztérium. A dobogó harmadik helyén a Cuha-völgy végzett, második a Zsófia-kilátó lett, az első helyen pedig a Debreceni Nagyerdő végzett.