Vidékfejlesztési Kormánybizottság

2021. február 15. 09:06
A miniszterelnök vezetésével, és az agrárminiszter részvételével működő Vidékfejlesztési Kormánybizottság célja, hogy erősítse a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, az agráriumhoz közvetlenül és közvetve kapcsolódó iparágakat, térségeket és közösségeket.
Vidékfejlesztési Kormánybizottság

Az Európai Unió közös agrárpolitikájának kereteit jelentősen kitágító, a nemzeti költségvetésből 80%-kal kiegészített, 4.265 milliárd forint értékű vidékfejlesztési források történelmi lehetőséget jelentenek a magyar vidék számára, hiszen az eddigi források háromszorosa áll 2021-től rendelkezésre.

A cél, hogy a magyar agrárium versenyképes és vonzó legyen, valamint olyan fejlesztések megvalósulását ösztönözze, amelyek a  legmodernebb technológiák minél szélesebb körben való alkalmazását is elősegítik, emellett maradéktalanul érvényesítse a  fenntartható fejlődés követelményeit a  hazai mezőgazdasági fejlesztésekben. Mindezek mellett az új testületnek feladata, hogy európai léptékben is megerősítse a magyar közép- és felsőfokú agrárképzést, hozzájáruljon Magyarország szuverenitásának egy évtizede tartó erősödéséhez, bővítse a  nagyvárosokon kívül élő honfitársaink életlehetőségeit. Ezzel is járuljon hozzá a vidéki Magyarország megtartó erejének helyreállításához, ösztönözze és támogassa Magyarország Kárpát-medencei szellemi és gazdasági szerepének megerősítését.

mától létrejött Vidékfejlesztési Kormánybizottságban Nagy István mellett Stumpf István, Navracsics Tibor és Lázár János kormánybiztosok együtt alakítják ki hazánk tíz évre szóló mezőgazdasági, vidékfejlesztési és élelmiszeripari stratégiáját, valamint meghatározzák a szükséges intézkedéseket. Ebben a közös  munkában az Agrárminisztérium aktív javaslattevő szerepet tölt majd be.

Forrás: kormany.hu

Észrevétel:

 

Ismereteink szerint az erdőgazdálkodók is a vidékfejlesztési forrásokból kapják majd különböző célokra a támogatásokat. Továbbá az erdők is annyira a vidék része, hogy a művelt terület negyedét, az ország területének ötödét teszik ki.

Bizonyára a Vidékfejlesztési Kormánybizottság az erdők, pontosabban az erdőgazdálkodók és erdőtulajdonosok ügyeivel is foglalkozni fog.

 

www.fataj.hu

Kapcsolódó cikkek

Karantén esetén nem jár fizetés

2020. március 10. 08:53
A cégek a járványveszélyre tekintettel mentesíthetik az alkalmazottakat a munkavégzés alól

Hogy alakul a baleseti ellátás újabb üzemi baleset esetén?

2022. március 02. 09:01
Megtörténik, hogy valakit többször is baleset ér a munkahelyén, vagy útközben, munkába jövet, menet. De az is megtörténhet, hogy ugyanabból a balesetből kerül felgyógyulását követően ismét keresőképtelen állapotba a baleseti sérült. Az üzemi baleset esetén igénybe vehető különlegesen kedvezményes baleseti ellátások ezeket a helyzeteket is figyelembe veszik. Az ado.hu írása.