Vonattal a horvát tengerpartra: ma indul az Adria InterCity

2024. június 18. 19:24
Ma este startol Budapestről Splitbe az idei első Adria InterCity. Az első közel teltházzal közlekedik, de augusztus második feléig szinte mindegyik Adria InterCitynek magas a kihasználtsága.
Vonattal a horvát tengerpartra: ma indul az Adria InterCity
Az éjszakai vonatok alapvető szerepet játszanak a nemzetközi városi turizmus, és a nyaralójáratok erősítésében Európában, az utasaik száma évről évre jelentősen nő. A MÁV-START által a nyári szezonban Budapest és Split között üzemeltetett Adria InterCity népszerűsége is évről évre fejlődik, egyre többen választják ezt a vonatot a nyaralásukhoz, tavaly már közel 14 ezren utaztak vele.
Éjszakai utazás az Adriára | MÁV-csoport
A 2022-ben a Lonley Planet Európa 10 legszebb vonatútja közé választott Adria InterCityre az elővételi jegyértékesítés tavaszi indulása óta már a tavalyi teljes szezon jegyfogyásának több mint felét  megvették, 8300 ezer jegyet vásároltak az utasok. A kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel plusz egy fekvőhelyes kocsiba vásárolhatóak jegyek, már az első indulástól kezdődően, június 18-tól bővült a férőhelyek száma.
Vonattal utazna a horvát tengerpartra? Indul az Adria InterCity -  Turizmus.com
Az egyik legnépszerűbb éjszakai vonat foglaltsága július végéig a fekvőhelyes részben 90 százalék körüli, míg a hálókocsiknál ez az arány 80 százalékos. A legtöbb jegyet Budapest–Split viszonylatra, a hatszemélyes fekvőhelyes családi fülkékbe vásárolták, több mint két ezret. A foglalt helyek 45 százaléka a hatszemélyes, több mint harmada a négyszemélyes fekvőkocsikba, míg negyede a hálókocsikba szól. Akik augusztusban vagy szeptemberben tervezik meglátogatni a horvát tengert vonattal, számukra jó hír, hogy még kedvezményes helyek is elérhetők.
 
Az Adria InterCity Split központjába érkezik, az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába. A 789 kilométeres táv nagy részét át lehet aludni, így az utazás nem fárasztó a család, a társaság egyetlen tagja számára sem. A járat minden kocsija légkondicionált, a fülkékben pedig konnektorok is találhatók.
Index - Gazdaság - A MÁV elárulta, mikor indulnak a vonatok a horvát  tengerpartra
Az Adria IC a Keleti pályaudvarról 18:45-kor indul, a Balaton déli partján haladva éri el az országhatárt, majd a Dinári-hegységben a tengerszint felett közel 900 méter magasan fekvő hágók leküzdése után ereszkedik le a tengerpartra, Splitbe, ahová 9:49-kor érkezik. A vonat visszafelé Splitből 17:54-kor indul, Budapestre másnap 9:35-re érkezik. Az Adria IC-re Budapesten (Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni, illetve hazafelé leszállni.
Éjszakai utazás az Adriára | MÁV-csoport
A hat- és négyágyas fekvőhelyes kocsikba már személyenként 49 eurótól, a pároknak és a kisebb családoknak kényelmesebb egy-, két- és háromágyas hálókocsi-fülkékbe már 88 eurótól foglalhatók jegyek.
Idén is eljuthatunk vonattal a horvát tengerpartra | Startlap Utazás
Külön kedvezményeket kínál a MÁV-START a családok számára a már 6-15 éves korú gyerekeknek is igénybe vehető, 30 eurótól elérhető gyerekjegyeknek köszönhetően. A nagyobb családoknak, csoportoknak, baráti társaságoknak privát fekvőhelyes fülkét foglalhatnak 3-6 utas számára, akár 256 euróért.
Újra mehetünk éjszakai vonattal Horvátországba - AQUA Vízisport és Életmód  Magazin
Az utasok számára fontos információ, hogy június 22. és 27. között 30-50 perccel nő az Adria IC-k menetideje, mert egy horvátországi pályakarbantartás miatt kerülővel közlekednek egy szakaszon.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Három napon át ünnepli az államalapítást az 1050 éves Esztergom

2023. augusztus 11. 13:54
Koronázóvároshoz méltó programokkal készül Magyarország első városa az államalapítás ünnepére. A háromnapos ingyenes rendezvény helyszíne a Vízivárosban található Erzsébet park lesz, ahová több ezer látogatót várnak augusztus 18–20. között.
Szent István városában az államalapítás ünnepe mindig kiemelt jelentőséggel bírt. Idén az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. új csapata a városvezetéssel közösen alapjaiban újítja fel és tölti meg tartalommal az ünnepi programsorozatot, amely a család minden tagjának kellő élményekkel szolgálhat – emelik ki közleményükben.
 

Új Duna-híd Magyarországon: eldőlt, megépül – mérföldkőhöz ért a négysávos beruházás

2024. július 02. 19:00
Orbán Viktor már június elején megüzente a hídépítőknek, hogy lehet tovább délre menni a Dunán. Most nagyon úgy tűnik, immáron rendelkezésre áll a szükséges forrás a 21. Duna-híd kivitelezéséhez.