Zajlik a tiszavirágzás
2023. június 26. 14:13
Zajlik az egyedi látványt nyújtó kérészek násztánca, azaz a tiszavirágzás, amely páratlan szépsége mellett rendkívüli ökológiai jelentőségű esemény is.
A nyár egyik legjobban várt természeti jelensége a tiszavirágzás. Az egyedülálló látványosság idén június második felében vette kezdetét a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén.
A rövid életű, tömeges násztáncot járó rovarok – amelyekről már az ókorban is említést tett Arisztotelész – legnagyobb európai egyedei elérhetik a 2,5-3,8 centiméter nagyságot, fehér farksertéikkel pedig akár a 12 centiméter hosszúságot is meghaladhatják.
A tiszavirágok (Palingenia longicauda) két pár szárnya hártyás, gyengén recézett és világosbarna színű. A nőstények teste és szárnya nagyobb a hímekénél, farksertéik rövidebbek, ezért gyorsabb repülésre képesek.
A kérészek rajzása általában szakaszokra osztható. Az előrajzás alkalmával százával repülnek az állatok, majd a leglátványosabb főrajzás során milliónyian is szállhatnak a víz felett. Az utórajzáskor pedig csak néhány tucat állattal találkozhatunk.
A rajzás a késő délutáni, illetve esti órákban zajlik.
Látványossága mellett ökológiai szempontból is jelentős esemény a Tisza kivirágzása, hiszen számos hal-, madár- és békafaj táplálékául szolgálnak. A tiszavirág lárvája az aljzaton történő furkálással élőhelyet is teremt más mederfenéki élőlények számára.
Forrás: Agrárminisztérium
Kapcsolódó cikkek
UNESCO kulturális örökség lett a lipicai lótenyésztés és a magyar vonós zenekari hagyományok
2022. december 02. 10:36
A magyar vonós zenekari hagyomány és a lipicai lótenyésztés is felkerült az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) szellemi kulturális örökség listájára a világszervezet 17. ülésszakán.
Az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára az emberiség nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását gyűjtik össze. A listára kerülésről az egyes országok felterjesztései alapján a Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága dönt, amelynek tizenhetedik ülésszakát november 28. és december 3. között Marokkó fővárosában, Rabatban rendezik meg – tájékoztatta szerkesztőségünket a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága.
A GVH megjelent a Booking budapesti irodájában
2023. szeptember 06. 14:37
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) meglepetésszerű helyszíni vizsgálatot hajtott végre a Booking.com budapesti irodájában, ami a magyar online szállásfoglalás piacával kapcsolatos furcsaságok miatt vált szükségessé. A GVH vizsgálati jogosultságait a versenytörvény alapján, bírói engedéllyel használhatja.

