Hírek

Újabb források a mezőgazdaság számára

2017. március 29. 07:47
A Miniszterelnökség 11,29 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg 2017. március 21-én a „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című pályázati felhívást. A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra a 2014. január 1-nél nem régebben alakult, elismeréssel rendelkező termelői csoportok nyújthatják be kérelmeiket. A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra 2017. május 2. és 2019. április 30. között lehet jelentkezni – tájékoztatott a Lázár János vezette Miniszterelnökség.

Elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

2017. március 29. 07:44
A Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, Zsigó Róbert elrendelte a tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzést. Az egész országra kiterjedő mustra 2017. március 20-a és április 17-e között zajlik.

A nem élelmiszercélú mezőgazdaságnak is van létjogosultsága

2017. március 28. 08:03
Letették a szabadegyházai Hungrana Kft. újabb biomassza-erőművének alapkövét hétfőn: a másfél milliárd forintos beruházással a kukorica-feldolgozó cég a termeléshez használt teljes gőz- és hőigényét száz százalékban maga fogja kielégíteni.

Csak az lehetne nagy integrátor, aki megállapodást köt a kormánnyal

2017. március 28. 08:01
Stratégiai együttműködési megállapodást kellene kötnie a kormánnyal annak a vállalkozásnak, amely országos agrárintegrátorként akarna működni a jövőben. Az agrárintegrációs tevékenység újraszabályozásáról készült koncepció szerint az országos agrárintegrátoroknak évente legalább 50 ezer számosállatot, vagy 10 milliárd forint értékű terményt kellene termel(tet)niük, felvásárolniuk és feldolgozniuk, vagyis úgynevezett vertikális integrációt kellene megvalósítaniuk. A stratégiai megállapodást kötő integrátorok tevékenységeikhez kormányzati kedvezményeket kaphatnának. Országos integrátorként lehetne működni kormányzati megállapodás nélkül is, de ekkor a vállalkozások az integrátori kedvezményeket nem vehetnék igénybe.

Az áremelkedések ellenére a földárak még most sem túlzottan magasak

2017. március 28. 08:00
 
Jórészt túl vagyunk a Földet a gazdáknak programon, amelynek keretében 185 ezer hektár került magánkézbe az államtól, 260 milliárdos vételáron. Ez 9 ezer földrészletet és országosan 1,4 millió forintos átlagárat jelent. 200 milliárdot hitelből finanszíroztak a gazdálkodók.

Akár tüntetnek is...

2017. március 28. 07:56
Az MVM Zrt. csak 7,5 százalékos bérfejlesztést javasol a következő 3 évre, annak ellenére, hogy a kormány korábbi ígéretei az állami vállalatok munkavállalóinak számára akár 30 százalékos bérfejlesztésről szóltak. Tóth Andrea Gál Rezsőt, az az MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség elnökét kérdezte okokról és következményekről. 

A kölcsön-munka végnapjai? - Változnak a munkaerő-kölcsönzés szabályai

2017. március 28. 07:48
Várhatóan számos munkaerő-kölcsönző cég meg fog szűnni egy új szabály miatt. Jogszerűtlen esetén bírságra a kölcsönbe vevő is számíthat. - Mi változik és hogyan? Mire érdemes fokozottan figyelniük a kölcsönző cégeknek és a kölcsönzött munkavállalókat foglalkoztató vállalatoknak?

Újabb biomassza erőmű alapkövét tették le Szabadegyházán

2017. március 28. 07:30
Európa legnagyobb kukoricafeldolgozója folyamatos fejlesztéssel, technológiai korszerűsítéssel magasabban feldolgozott termékek előállítására képes. Ez egybevág a kormány és az agrártárca elképzeléseivel is: célunk, hogy egészséges, biztonságos, természetes, GMO mentes, versenyképes terméket állítson elő a hazai élelmiszerágazat – fogalmazott a földművelésügyi miniszter a szabadegyházai Hungrana Kft. újabb biomassza erőművének alapkőletételén.

Iskolapadba ültetik a méhészeket

2017. március 27. 11:42
A SZAKÉRTELEM HIÁNYA IS KÖZREJÁTSZOTT ABBAN, HOGY A MÉHCSALÁDOK EGYHARMADA ELPUSZTULT

Forrás az agrárágazati képzésekre

2017. március 27. 08:33
A Lázár János vezette Miniszterelnökség módosítja az "Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek" című pályázati felhívás támogatási kérelmeinek benyújtási időszakát. Az ágazat fejlesztését célzó, 6,2 milliárd forint keretösszegű felhívásra a kérelmeket 2017. március 27. helyett 2017. április 14-től nyújthatják be az érintettek – tájékoztatott a Miniszterelnökség.