Hírek
Húszezer lehet a cafeteria többlete
2016. április 18. 10:52
Akik eddig nem adtak béren kívüli juttatást a dolgozóknak, csak kétszázalékos emeléssel csatlakozhatnának az új rendszerhez
A kormányzat képviselői kedden egyeztetnek a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel a részletekről – értesült a Magyar Hírlap. Valószínűleg jövőre maximum havi húszezer forint lesz a cafeteria, ami beépül a bérbe, ám ez az összeg nyugdíjra, táppénzre, gyesre nem jogosít majd.
Nagy földrablás? - Így cáfolják Ángyán állításait
2016. április 12. 07:25
Nem fordulhatott elő, hogy bárki jogosulatlanul vett részt az állami földárveréseken – állította az agrárszektor.hu-nak a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA). Ángyán József, korábbi földművelésügyi államtitkár új tanulmánya szerint viszont jogsértések történtek, mert olyanok is licitálhattak, akik nem minősültek helyben lakónak. A kormány csak azoknak a földműveseknek engedte meg a liciteket, akik lakóhelye vagy üzemközpontja legfeljebb 20 kilométerre volt egy-egy elárverezett területtől, de Ángyán József Fejér megyében például 100 kilométeres távolságokról is tud. Nem ugyanaz a lakcím és az életvitelszerű lakóhely – szögezi le ugyanakkor az NFA.
Magyar tejet szállítanak Nigériába
2016. április 12. 07:22
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Nigériában szolgáló külgazdasági attaséjának közvetítésével a magyar Alföldi Tej Kft. és a lagoszi székhelyű Greenlands Agribusiness Consult Limited tejszállítási szerződést kötött. Az első szállítmányt mintegy 21000 liter tejet májusban indítják Nigériába - közölte a külgazdaságért felelős tárca.
Segítenék a magyar tejágazat helyzetének javítását az OKSZ tagvállalkozásai
2016. április 12. 07:15
Áfát csökkentene a szervezet
Elkötelezettek az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) tagvállalkozásai a magyar tejtermelők súlyos piaci helyzetének javítása iránt; lehetőség szerint már júliustól csökkenteni kell a stratégiai fontosságú tejtermékek általános forgalmi adókulcsát (áfa) a jelenlegi 18-ról 5 százalékra - közölte a szervezet hétfőn.
Gyorsriasztás: tej van a csokis teasüteményben
2016. április 11. 08:59
Kivontak a forgalomból egy csokoládés teasüteményt, mert tehéntejet tartalmazott, de azt a csomagoláson nem jelölték. Magyarországot az esetről az unió gyorsriasztási rendszere értesítette. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint a termék fogyasztása a tehéntej-allergiában és a tejcukor-érzékenységben szenvedőknél okozhat panaszokat.
A tej áfájának csökkentését is tartalmazza a tejágazati stratégia
2016. április 11. 08:58
A tervek szerint még áprilisban tárgyal a tej áfacsökkentéséről a kormány - jelentette be Fazekas Sándor Szolnokon egy gazdafórumon.
A vadállomány megújuló természeti erőforrás marad
2016. április 11. 08:56
A vadgazdálkodásban az elmúlt évek jogszabály-változásai nyomán elindult kedvező folyamatokról is szó esett a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán április 5-én tartott vadegészségügyi és vadgazdálkodási konferencián.
Magyarország különösen elkötelezett az élelmiszerveszteség csökkentése iránt
2016. április 11. 08:54
A klímaváltozás következményeit, az élelmezés-biztonság kérdéseit és az élelmiszerveszteséget nevezte a XXI. század legjelentősebb kihívásainak Nagy István földművelésügyi miniszter-helyettes a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) mezőgazdaságért felelős minisztereinek párizsi értekezletén.
Fazekas Sándor a VHT-val egyeztetett
2016. április 11. 08:52
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Németh Antallal, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnökével és Menczel Lászlónéval, a szervezet titkárával folytatott szakmai egyeztetést.
Elveszhet a cafeteria igazi célja
2016. április 11. 08:51
A munkáltatók túlnyomó többsége – egy friss felmérés válaszadóinak 83 százaléka – pontosan ugyanakkora keretből gazdálkodna, mint most, ha bevezetnék az új, 2017-re ígért, egyelőre nehezen körülhatárolható béresített cafeteria-rendszert. Vagyis nem szívesen adnának hozzá a bérjellegű kiadásokhoz. Az is egyértelmű ugyanakkor: a legtöbb cégnél használnák a néhány héttel ezelőtt Orbán Viktor által beharangozott „kettős bérrendszert".

