Hírek
Újraindította termelését a verpeléti Asiafood
2016. március 30. 11:15
Mintegy egymilliárd forintos, részben európai uniós, illetve kormányzati forrásból támogatott beruházással újraindította termelését a verpeléti Asiafood Kft. Az ázsiai ízvilágú fagyasztott, töltött tésztákat gyártó üzemet avatták fel a cég vezetői.
Több idő jut felkészülni a pályázatokra
2016. március 30. 11:13
Két pályázati felhívás beadási határidejének módosításáról döntött a Miniszterelnökség, melynek köszönhetően több idő lesz a szükséges dokumentumok előkészítésére. 2016. április 11-től a vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak korszerűsítését támogató pályázatra, míg 2016. március 31-től a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére lehet pályázni. Lázárék a most induló két pályázatra, mintegy 40,9 milliárd forintot különítettek el.
Elindul a kárenyhítések kifizetése
2016. március 30. 10:14
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer keretében március 24-én az érintett 3 333 gazdálkodó részére megkezdi az összesen közel 6 milliárd forint összegű kárenyhítő juttatás kifizetését.
Most minden kiderül: súlyos milliárdokról döntenek Lázárék
2016. március 30. 09:36
Március 25-én átadta a Miniszterelnökségnek a lezárható agrár-környezetgazdálkodási (akg) és ökológiai támogatási kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Az akg-ban a meghatározott keretnél háromszor több, csaknem 500 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett, míg az öko-jogcímnél a kérelmek nagyjából megfelelnek az 51,5 milliárdos meghirdetett támogatási összegnek. A Miniszterelnökség várhatóan néhány napon belül meghatározza azokat a ponthatárokat, amelyek alapján eldől, mely pályázók kaphatnak támogatásokat.
Mostantól hatalmas bírságot kaphat, akit rajtakapnak
2016. március 30. 09:34
Az idén már 100 ezer és 150 millió forint közötti bírságot kaphat az a termelő, aki nem használ deflektort pneumatikus vetőgépéhez és a szúrópróbaszerű helyszíni ellenőrzésnél rajtakapják – közölte az agrárszektor.hu-val a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az idén a megyei kormányhivatalok növényvédelmi felügyelői elsősorban az éves ellenőrzési terv alapján fogják ellenőrizni a termelőknél a technológiai vizsgálatoknál a deflektor meglétét, illetve használatát. Ezen kívül a felügyelők akár a szántóföldeken, vetés közben is ellenőrizhetik a termelőket a tavaszi munkáknál.
Kell adózni a gombaszedés után, de kevesebbet mint eddig
2016. március 30. 09:33
Idén egyszerűsödött a gyűjtött termények, például gombák, medvehagyma vagy éticsiga értékesítése utáni adózás és adminisztráció. A nem védett, tehát szabadon szedhető termények értékesítése után is adózni kell, de idén a magánszemélyeknek – ide nem értve az egyéni vállalkozókat és az őstermelőket – január elseje óta kevesebbet, mint korábban. A legnépszerűbb szabadon szedhető termények közé tartozik pl. medvehagyma, csipkebogyó, levendula, csalán és bodzavirág – írja a hirado.hu.
A talaj-növény rendszer fontossága a sikeres termesztés érdekében
2016. március 30. 09:32
Ahhoz, hogy valóban sikeresen, kiszámítható módon tudjon gazdálkodni, elengedhetetlen, hogy ne csak a növényre vagy csak a talajra legyen tekintettel, hanem e két tényezőre mint egymással kölcsönhatásban lévő rendszerre tekintsen. A mai mezőgazdaságban alkalmazott agrotechnológia, a műtrágyázási gyakorlat és a kemikáliák használata mind kihagyhatatlan elemei a gazdálkodásnak, de ezek a technológiai elemek ugyanakkor csökkentik a talaj tápelemtartalmát és azok felvehetőségét. Ezeket a negatív folyamatokat az utóbbi évek megváltozott időjárása is tovább erősíti.
Infokommunikációs eszközök használata a mezőgazdaságban
2016. március 30. 09:27
Az információs és kommunikációs technológiai (IKT) eszközök, a kapcsolódó technológiák és igénybe vehető szolgáltatások ma már szinte nélkülözhetetlenek a gazdasági életben. A mezőgazdaság sem kivétel ez alól, amit az agrárium döntéshozóinak körében végzett országos felmérésünk eredményei is alátámasztanak. A magyarországi vállalkozások 91%-a használt számítógépet, és mintegy 88%-uk csatlakozott az internethez 2014-ben a KSH legfrissebb adatai szerint. A vállalkozások közel 85%-a rendelkezett helyhez kötött széles sávú internetkapcsolattal, és folytatódott a mobil széles sávú kapcsolat (59%) használatának terjedése is, ami 9,2 százalékponttal növekedett.
Május 2-től beadhatóak a szarvasmarha telepek korszerűsítése pályázatok
2016. március 30. 09:24
A felhívás alapvető célja a szarvasmarhatartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén. A Felhívás a foglalkoztatotti létszám növelésével hozzájárul a foglalkoztatotti ráta mértékének az Európa 2020 Stratégiában elhatározott és Magyarország által is célul kitűzött 75%-ra történő növeléséhez.
Más élelmiszeripari ágazatok áfa-csökkentését is kitermelheti a nemzetgazdaság
2016. március 30. 09:15
A tárca ösztönözné a sertéshús-fogyasztást A Földművelésügyi Minisztérium (FM) azt reméli, hogy más élelmiszeripari ágazatok termékei számára is kitermeli a nemzetgazdaság az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésének lehetőségét - mondta az FM agrárgazdaságért felelős államtitkára, hozzátéve, hogy erről konkrét döntés nincs.
-
-

