Hírek

Megjelent a Helyi Termék Kézikönyv a NAK gondozásában

2016. március 21. 08:21
A sorban a kilencedik kézikönyv ezúttal a helyben termelt alapanyagokból hagyományos, az adott térségre jellemző eljárással készült élelmiszereket előállító és értékesítő gazdáknak szól. A kézikönyv elkészítését az indokolta, hogy hazánk támogatja azt az európai uniós kezdeményezést, miszerint az országok belső piacait belső termelésből kell ellátni. Ezért is fontos, hogy a Magyarországon megtermelt termékeket itthon dolgozzuk fel és értékesítsük, ezzel is élénkítve a nemzetgazdaságot.

Mekkora a tülekedés a GINOP-pályázatoknál? – Megtudtuk az adatokat!

2016. március 21. 08:19
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatai tekintetében jellemzően nagy a tülekedés az uniós forrásokért a KKV-k körében. A Portfolio szakmai körökből származó megbízható információi szerint a legtöbb támogatási kérelem a Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása című felhívásra érkezett (GINOP-1.2.2-15), mely már felfüggesztésre került. A Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés felhívás esetében (GINOP-2.1.7-15) ugyan 2500 db támogatási kérelem érkezett be, ami feltehetően a keret sokszoros túljegyzését jelenti, de még nem függesztették fel a pályázatot és egyébként jogosultsági döntés sem született.

Nielsen: 4 százalékkal nőtt az élelmiszer kiskereskedelem forgalma az utóbbi 12 hónapban

2016. március 21. 08:15
A legutóbbi vizsgált időszakban, 2015. február és 2016. január között az élelmiszer kiskereskedelem közel 1550 milliárd forint értékű forgalmat bonyolított le, 4 százalékkal nagyobbat, az előző hasonló időszakhoz képest - közölte a Nielsen piackutató az MTI-vel.

3,56 milliárd forint támogatást kap beruházásához a Master Good

2016. március 21. 08:14
A kormány 3,56 milliárd forint támogatással járul hozzá a baromfitenyésztéssel és -feldolgozással foglalkozó Master Good cégcsoport vágóhídját és feldolgozóüzemét bővítő, a vállalat exportkapacitását növelő 8,9 milliárd forintos beruházáshoz, a fejlesztés 500 új munkahelyet hoz létre Kisvárdán - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

2,7 milliárd az erdőgazdálkodóknak

2016. március 21. 08:12
Az erdőgazdálkodók számára nyílt újabb pályázati lehetőség 2016. március 16-án a Vidékfejlesztési Program keretében. A Lázár vezette Miniszterelnökség a most megjelent felhívással mintegy 2,7 milliárd forint támogatást különített el az erdők gazdasági értékének növelését szolgáló tevékenységek megvalósítására.

Németország továbbra is a magyar agrárium biztos partnere

2016. március 21. 08:11
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hivatalában fogadta dr. Heinz-Peter Behr német nagykövet urat, aki tavaly szeptember óta immár második alkalommal lát el Magyarországon diplomáciai szolgálatot.
 

Előzzük meg a tavaszi erdőtüzeket!

2016. március 21. 08:09
A 2015-ös erdő- és vegetációtűz szezonban több, mint 5300 szabadterületi tűzeset keletkezett, összesen mintegy 50 millió négyzetméter erdős és nem erdős területet érintve. A korábbi évekhez hasonlóan a kiemelten tűzveszélyes tavaszi időszakban (március-április) keletkezett a tüzek 53%-a, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szeretné felhívni mind a kirándulók, mind a gazdálkodók figyelmét, hogy szabadtéri tűzgyújtáskor mindig óvatosan, körültekintően és a szabályok betartásával járjanak el!

Ha kivesznek a méhek...

2016. március 21. 08:07
Az elmúlt ötven évben 300 százalékkal nőtt a világon a rovarok által beporzott növénykultúrák termőterülete. Ezt sokkal kisebb mértékben követte a méhcsaládok számának bővülése. A következmények riasztóak: száz legfontosabb terményünk háromnegyede tűnhet el asztalunkról.

Marketinggel nyugtatnák az elkeseredett tejtermelőket

2016. március 18. 07:57
Összesen 420 millió forintos tejpiaci marketingkampányt jelentett be az agrárminiszter egy nappal a hazai tejtermelők holnapi demonstrációi előtt. Az uniós túltermelés miatt dömpingáron importált tejtermékek hosszabb távon tönkretehetik a hazai tejágazatot. A termelők szerint hosszabb távon a kereskedők és a fogyasztók tehetik a legtöbbet a megmentésükért.

Hatalmas fogás: hatmilliárdnyi áfát csalt el két bűnszervezet

2016. március 18. 07:56
Két, csokoládéval és étolajjal kereskedő bűnszervezet leplezett le a NAV a Dél-Alföldön. A két banda együttesen hatmilliárd forint áfát csalt el. Mindkét ügyben vádemelési javaslatot tett az adóhatóság a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnél: összesen 9 milliárd forintnyi vagyont zároltak, 47 ember ellen javasoltak vádemelést, négyen még szökésben vannak.