Hírek
A gabonapiac helyzetéről tanácskoztak a debreceni Farmer Expón
2023. augusztus 18. 13:24
Az elmúlt 5-7 évben keresleti piac volt a gabonára, most kínálati piac van, a termelőknek maguknak kell vevőt keresniük a terményeikre – mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke csütörtökön a debreceni Farmer Expón, a gabonapiac helyzetéről rendezett kerekasztal-beszélgetésen.
Petőházi Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szántóföldi osztályának elnöke azt mondta, a háborús helyzet határozza meg a világpiaci árakat, ezért szinte naponta kell figyelni azok alakulását az értékesítőknek – tudósított az MTI.
Az együttműködés a siker záloga
2023. augusztus 18. 13:17
Az összefogás, a bizalom, a szakmai partnerség és a személyes találkozás fontosságát hangsúlyozták a felszólalók a 32. Farmer Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás és Vásár megnyitóján. Az idei expo húszezer négyzetméterén, több mint 280 kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait, illetve állatait.
Megnyílt a "Büszkeségeink, a Hungarikumok" című kiállítás
2023. augusztus 18. 13:11
Állami kitüntetéseket adtak át
2023. augusztus 18. 13:06
Államalapítás ünnepén nem csak hazánk születését ünnepeljük, hanem hálát és köszönetet mondunk mindazoknak, akik ezekben a nehézségekkel terhelt időkben is lelkiismeretesen elvégezték munkájukat, és olyan eredményeket tettek le az asztalra, amellyel mindannyiunk jólétéhez járultak hozzá- fogalmazott Nagy István agrárminiszter az állami kitüntetések és szakmai elismerések átadó ünnepségén.
Ne felejtsd el, hogy mindjárt itt a diófa metszésének ideje!
2023. augusztus 17. 15:47
A diófánál életbevágóan fontos, hogy betartsd a metszésével járó szabályokat!
A diófa minden kert ékessége. Nem véletlen, hogy amikor gyermek születik, a család el szokott ültetni egy diófát a kertben. A fa pedig együtt cseperedik a gyermekkel és végig kíséri élete folyamán, árnyat nyújtva a játékhoz és az olvasáshoz, ágakat kínálva a mászáshoz, látványt kínálva a szép gondolatokhoz.
Célzott helyszíni ellenőrzések jönnek 6 támogatási jogcím esetében
2023. augusztus 17. 15:33
A növénytermesztési termeléshez kötött jogcímek esetében a víz mennyiségi, a tejelő tehéntartás esetében a víz minőségi szempontú védelmét garantáló előírások betartását ellenőrzik.
A hazai agrártámogatási rendszer egyik legfontosabb alappillére a termeléshez kötött támogatások jogcímcsoportja, ez ugyanis a támogatási rendszer egyik legcélzottabb beavatkozás típusa, olvasható a kap.mnvh.eu oldalon.
Ennyivel kell többet fizetnie az ittas vezetőknek és a gyorshajtóknak szeptember 1-jétől
2023. augusztus 17. 15:28
Startol "Az Év Honlapja" pályázat! – Augusztusban #earlybird
2023. augusztus 17. 15:10
Augusztus 14-én immár 22. alkalommal indul útjára Magyarország legnagyobb digitális marketingkommunikációs pályázata. ’Az Év Honlapja’ izgalmas lehetőséget kínál mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a legújabb honlapokat, applikációkat, digitális és technológiai megoldásokat hozták létre. Ha büszkén állsz egy újító szellemiségű honlap vagy applikáció mögött, akkor ez a lehetőség neked szól! Ne feledd augusztusban 20% Early Bird kedvezménnyel pályázhatsz!
Elstartolt a 32. Farmer-Expo!
2023. augusztus 17. 15:05
Erre jó, ha figyelsz: újabb fontos dátum közeledik a gazdák számára
2023. augusztus 17. 14:47
Habár a Közös Agrárpolitika (KAP) közvetlen támogatásaira vonatkozó egységes kérelmek benyújtási időszaka júniusban lezárult, az igénylés még aktív – hívja fel a figyelmet a K&H. Szeptember 29-ig lehet ugyanis bejelenteni az egységes kérelem benyújtásakor még nem tervezett másodvetéseket, amelyekhez a K&H zöld vetőmag programja is segítséget nyújthat.

