Hírek
Termelői piacot adtak át Bárándon
2023. május 16. 18:29
A mintegy 100 millió forintból megvalósult beruházás több funkciót ellát a településen.
Termelői méz, házi kenyér és pékáru, paprikakrémek és savanyúságok, száraztészta, textiltermékek – csak néhány helyben előállított portéka, ami az arra járókat várta május 16-án, kedden a bárándi termelői piacon. A beruházás hivatalos átadására ünnepséget szervezett a község önkormányzata, s nem is csoda: jelentős szerepe lesz a kistelepülés életében ennek a többfunkciós épületnek, melyet a Vidékfejlesztési Program mintegy 94 millió forintos támogatásából, valamint a bárándi önkormányzat 5,5 millió forintos saját forrásából valósítottak meg.
Átrendeződhet a piac: tömegével jöhetnek a magyar faiskolákból származó növények
2023. május 16. 17:12
Összefogott a szakma a hazai faiskolai rendszer megújításáért.
Intézkedési tervet dolgoz ki a Magyar Kertörökség Alapítvány kezdeményezésére a Magyar Díszfaiskolások Egyesülete, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete, a Magyar Gyümölcsfaiskolák Országos Egyesülete, a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége Green City szakmai tagozata, a Kertész Unió, a Magyar Tájépítészek Szövetsége és a Magyar Faápolók Egyesülete részvételével megalakuló szakmaközi egyeztető fórum a magyar zöldfelület-gazdálkodás minőségi fejlesztése megújítására, azon belül is a hazai faiskolák helyzetének elősegítésére.
A GVH elmondta, mit kellene tenni az agráriumban ahhoz, hogy csökkenjen az infláció
2023. május 16. 16:49
A javaslatok összhangban vannak a KAP keretében elérhető fejlesztési források felhasználásnak céljaival, de nehéz lesz kigazdálkodni a beruházásokat.
Itt van a kapuban az mezőgazdaságra szánt temérdek uniós fejlesztési pénz, amihez csak úgy jutnak hozzá az agrárvállalkozások, ha önerőt is tesznek hozzá. Ezt úgy kell kigazdálkodniuk, hogy közben a termékeik drága előállítása miatt kiszorulhatnak a hazai polcokról, így jövedelemtől eshetnek el. Ki és hogyan vágja át a Gordiuszi csomót?
A szakszervezeteknek jelentős szerepük van a munkavédelemben
2023. május 16. 16:41
Már 300 ezernél is több vármegye- és országbérletet vásároltak
2023. május 15. 12:58
Meghaladta a 300 ezret az eladatott vármegye- és országbérletek száma. Az eladások 16 százaléka a MÁV appon keresztül zajlott. Az offline jegyváltást figyelembe véve Pest vármegyében Vácott, míg vidéken Debrecenben, Miskolcon, Székesfehérváron, Pécsett és Győrben vették a legtöbb bérletet.
Az elővételi online árusítás április 24-i elindítása óta csaknem 304 ezer újfajta bérletet vásároltak. Ebből közel 220 ezer az eladott vármegyebérletek száma; a legtöbbet, 53 ezret Pest vármegyére váltották. A képzeletbeli eladási toplistán Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye követi. Az eddigi számok alapján egyébként a mindössze 1890 forintba kerülő kedvezményes országbérlet a legnépszerűbb, eddig mintegy 68 ezer darab kelt el– közölte a MÁV-START.
Kamillatenger - virágba borultak a dél-alföldi szikes puszták
2023. május 15. 12:21
A tavaszi esők kedveztek a vegetációnak, így a Körös-Maros Nemzeti Park szikes pusztáin május elejére sokszínű, látványos virágmezők alakultak ki. A kamilla különösen nagy területeket borít be.
Tavaly a csapadékhiány miatt ritkább volt a növényzet és nyíltabb, felszakadozottabb felületek is kialakultak. A szárazabb viszonyoknak meghatározó szerepe volt abban, hogy idén milyen növények kerültek előtérbe. Ilyen például a kamilla, amely most az átlagosnál jóval nagyobb mennyiségben van jelen a szikeseken.
Apadni kezdett a Balaton, de aztán...
2023. május 15. 12:15
CIB Bank: a recesszió idén elkerülhető
2023. május 15. 12:12
A CIB Bank elemzői szerint Magyarország idén elkerülheti a recessziót, az éves infláció azonban 19 százalék lehet - mondta az InfoRádiónak a pénzintézet vezető elemzője.
2022 utolsó negyedévében már technikai recesszióba süllyedt a magyar gazdaság, és valószínűleg az első negyedévben még tovább mélyült ez a recesszió. Az első negyedéves GDP-adatokat a május 15-i héten publikálja a KSH, de negyedéves alapon akár 1 százalékos is lehetett a GDP visszaesése. Ez a nagyon gyenge növekedési periódus az első félév egészét jellemezheti, és majd a második félévben számítunk egy lassú, fokozatos kilábalásra – mondta az InfoRádióban a CIB Bank vezető elemzője.
Gyógynövények az élelmiszeriparban
2023. május 15. 12:09
Hiszek a gyógynövények gyógyító erejében – jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Gyógynövény Szövetség és Tanács szakmai napján május 13.-án, Budapesten.
Az államtitkár kiemelte, hogy 2010 óta a Gyógynövény Szövetség stratégiai partnere a kormánynak. A teljes szektort tekintve a becsült nettó kibocsátás 110-120 milliárd forint körül van. Ebből a termesztés és gyűjtés, valamint az ehhez kötődő elsődleges feldolgozás nettó árbevétele 30 milliárd forint, a többi a további feldolgozásból, a késztermék-előállításból és a kereskedelemből származik.
A világ egyik legdrágább fűszere már Európában is termeszthető
2023. május 15. 12:03
Dánia saját vanília termesztésébe kezdett.
Mint ismeretes, a vanília a sáfrány után a világ második legdrágább fűszere, amelyet az európai országok eddig kizárólag importból szereztek be. Az üvegházi termesztés fejlődése azonban lehetővé tette ennek a trópusi növénynek földrészünkön történő előállítását is. Elsőként egy dániai termesztő vállalkozás, a Dansk Vanilje vágott bele a termesztésbe, amelyhez szigorúan szabályozott atmoszférát és precíz megvilágítást kell alkalmazni – írja a freshplaza.de.

