Hírek

Az ENSZ EGB fagazdasági oldala

2021. július 28. 09:07
Az ENSZ EGB fagazdasági oldala
Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (UNECE) erdőkkel, erdőgazdálkodással foglalkozó oldala e témakör gazdag gyűjteménye, mely igen alkalmas arra, ha valaki szélesebb kitekintéshez szeretne jutni e témában. Persze elsősorban angolul, illetve az ENSZ többi hivatalos nyelvén érhetőek el az anyagok.

Leáldozott a versenyképes fizetésnek: itt már kötelező közölni a bért az álláshirdetésben

2021. július 27. 09:01
Leáldozott a versenyképes fizetésnek: itt már kötelező közölni a bért az álláshirdetésben
Bizonyára a legtöbben belefutottunk már a "versenyképes fizetés" kifejezésbe az álláshirdetésekben: ugyanis még mindig nagyon kevés cég teregeti ki, pontosan mennyi is az annyi. Szakértők szerint ez a régi beidegződés igencsak káros, és adott esetben időpazarláshoz is vezet, ha végül nem egyeznek az álláspontok a bérezésről. Sőt, mások szerint csak annak érdeke titkolni a béreket, aki nem fizeti meg tisztességesen a dolgozóit. Colorado államban idéntől már kötelező megjelelölni a fizetést egy-egy állásajánlatban, Szlovákiában 3 éve él hasonló szabály.

Ide vezetett az elbocsátási hullám: siralmasan keveset dolgoztak a magyarok a válság alatt

2021. július 27. 08:56
Ide vezetett az elbocsátási hullám: siralmasan keveset dolgoztak a magyarok a válság alatt
Jóval kevesebbet dolgoztak a munkavállalók a járvány évében az előző évhez képest az Európai Unióban. A tagországokat nagyon eltérő módon érintette a munkaórák csökkenése. Volt állam, ahol ez a szám csupán néhány százalékkal esett vissza, egyes nemzetek dolgozói viszont a munkával töltött idő 10-20 százalékát is megspórolták. Hazánkban a munkaórák számának csökkenése magas, de az uniós átlagnál csekélyebb mértékű volt.

Az élelmezési rendszerek fenntarthatóvá tétele az elő-csúcstalálkozó központi témája

2021. július 27. 08:54
Az élelmezési rendszerek fenntarthatóvá tétele az elő-csúcstalálkozó központi témája
Nagy István agrárminiszter képviselte Magyarországot az Élelmezési Rendszerek Elő-csúcstalálkozóján Rómában. Az António Guterres ENSZ-főtitkár által kezdeményezett eseménysorozat első állomását miniszteri szintű találkozónak szánják, melyet szeptemberben csúcstalálkozó is követ majd.

Július 26-tól lehet pályázni a precíziós fejlesztések támogatására

2021. július 27. 08:53
Július 26-tól lehet pályázni a precíziós fejlesztések támogatására
Július 26-tól benyújthatók a támogatási kérelmek a Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása elnevezésű pályázati felhívás keretében. A kormány által több, mint háromszorosára emelt vidékfejlesztési forráskeretnek köszönhetően a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 100 milliárd forint - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Lengyel piac: A fa ára az egekben

2021. július 26. 13:42
Lengyel piac: A fa ára az egekben
Lényegében ugyanazt olvashatjuk ezen lengyel elemzésben is, mint amit már más helyekről ismerünk. A többlet a kritika a Lengyel Állami Erdők kereskedelmi gyakorlatáról. (Hogy ezt értsük, jobban kellene ismernünk a Lengyel Állami Erdők fakereskedelmének szabályozását és gyakorlatát.) + A rönkexport tilalmának óhaja, ablak és ajtógyártók, bútorgyártók problémái, meg amely cégek nyernek ezen.

Fejlesztik a városi és települési erdőket

2021. július 26. 13:41
Fejlesztik a városi és települési erdőket
A fásítások és az erdőtelepítések valós megoldást jelent életünk jobbá tételéhez és különösen a városokban hozzájárulnak a szélsőséges időjárás hatásainak csökkentéséhez – közölte Nagy István agrárminiszter.

Agrárszakképzés jelene, jövője

2021. július 26. 13:38
Agrárszakképzés jelene, jövője
A mezőgazdaságban is űrtechnika és mesterséges intelligencia kezelésére kell felkészíteni a jövő szakembereit. Interjú Lévai Imrével, az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgatójával.

Közösségi falocsolás Békéscsabán

2021. július 26. 13:37
Közösségi falocsolás Békéscsabán
A Hatvanezer Fa Egyesület szerint Békéscsabán és környékén rossz állapotban vannak a facsemeték a hőség miatt. Az első jelekre felbuzdulva fa locsolásba kezdtek, akciójukhoz sok aktivista és civil is csatlakozott.

a nemzeti összetartozás építhet az erősödő magyar vidékre

2021. július 26. 13:36
a nemzeti összetartozás építhet az erősödő magyar vidékre
Az elmúlt tíz év a nemzeti összetartozás építésének évtizede volt, az anyaország minden Kárpát-medencei magyarlakta településsel megerősítette kapcsolatait és programjai révén szinte mindegyikben fejlesztéseket is hajtott végre- mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton, a XXIV. Kárpát-medencei nemzetiségi napok és aratónap rendezvényén.