Hírek

Az agrártárca kiemelt célja, hogy megvédje a magyar gazdák érdekeit

2019. szeptember 11. 07:47
Egyre jelentősebb a közbeszerzéssel megvalósuló beruházások aránya a mezőgazdaságban, a tavalyi 694 eljárás összértéke elérte a 175,9 milliárd forintot, amely több mint négyszerese a 2017-es értéknek - mondta Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke az Agrárminisztérium számára kedden rendezett szakmai konferencián.

Nem akarom elküldeni, de mostanában nagyon nehéz a kollégával. Mit tegyek?

2019. szeptember 10. 08:44
Minden vezető ismeri azt a helyzetet, amikor valamelyik kollégája valahogy megváltozik, látszik, hogy nem érzi jól magát. Amikor megkérdezi tőle, hogy mi a gond, akkor vagy azt válaszolja, hogy „semmi”, vagy egy végtelen panaszáradat indul meg. A vezető ilyenkor megpróbál „lelkizni” vele, de valahogy, olyan suta az egész. Ezért a vezető is elkezd szorongani, vagy ingerültté válik. Pedig a kolléga jól végzi a munkáját, meg kellene tartani, de nagyon nehéz vele és ez kihathat a többiekre is. Mit lehet ilyenkor tenni?

Magasabb fizetésért tüntetnek az oktatási dolgozók Horvátországban

2019. szeptember 10. 08:15
Magasabb fizetésért tüntetnek csütörtökön az oktatási dolgozók Zágrábban, a szakszervezeti vezetőket Andrej Plenkovic horvát kormányfő is fogadta – jelentette a HRT horvát közszolgálati televízió.

A gyerekem műtétéről dönthetek, de a megfázását nem igazolhatom?

2019. szeptember 10. 08:14
Az orvos adminisztrál, a szülő meg rossz esetben még egy napot táppénzen van, hogy beszerezhesse a papírt

"Földforgalmi kérdés": elővásárlás föld adásvétele esetén

2019. szeptember 10. 08:10
Az adásvétel egyik sajátossága, hogy a szerződésben vevőként szereplő személy helyébe a szerződő felek akaratától függetlenül beléphet egy – jogszabályon vagy megállapodáson alapuló elővásárlási joggal bíró – harmadik személy. A földforgalom terén az elővásárlás más ágazatokhoz képest kiemelkedő jelentőséggel bír.

„Már akkor elkezdődött a precíziós gazdálkodás, amikor lejöttünk a fáról” – kerekasztal-beszélgetés a SMARTFARM-on

2019. szeptember 10. 08:08
A Bábolnai Gazdanapok háromnapos SMARTFARM konferenciájának második napján a talajmenedzsment témaköre került a középpontba, amely kapcsán az előadók a témát átfogóan kivesézve, egész nap hasznos információkkal és tanáccsal látták el a konferenciára látogatókat.

Cafeteria 2020: fontos részlet derült ki

2019. szeptember 10. 08:04
Mindenünk lehet a foci

A külkereskedelmi többlet nagy részét az agrárium adta

2019. szeptember 09. 08:32
A magyar agrárgazdaság az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül, termelékenysége és jövedelmezősége is nagymértékben emelkedett. Ennek köszönhetően évről évre jelentős mértékben hozzájárul a nemzetgazdaság eredményeihez – mondta el az MTI-nek Nagy István agrárminiszter.

Az agrártechnológia megváltoztatja a szakképzést is

2019. szeptember 09. 08:31
Az új ismereteket elsajátítani képes diákokra, a modern technológiára jó válaszokat adó mezőgazdasági szakképzésre van szükség – mondta el Farkas Sándor államtitkár pénteken Bábolnán.

Így teszi tönkre a munkád az egészséged: ne vedd félvállról a tüneteket

2019. szeptember 09. 08:29
„Váltott műszak alvászavar”