Hírek
Aranybánya az élelmiszer-hulladék
2018. december 12. 09:19
A mezőgazdasági és élelmiszeripari melléktermékekben igencsak hasznos anyagok találhatók, csak eddig vagy nem figyeltünk oda kellőképpen, vagy nem is tudtunk róla, hogy ez létezhet. Az ezzel kapcsolatos kutatás eredményét Hodúr Cecília, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar, Folyamatmérnöki Intézetének intézetvezető egyetemi tanára osztotta meg velünk.
Rabszolgatörvény: országos útlezárások, helyi sztrájkok jöhetnek
2018. december 11. 14:14
Az elmúlt idők legnagyobb szakszervezeti tüntetését hozta össze december 8-án az elhíresült rabszolgatörvény elleni tiltakozás. Az ellenzéki pártok parlamenti akciókkal igyekeztek – sikertelenül – megakadályozni, hogy a tervezet eljusson a szavazásig. A szakszervezetek országos demonstrációsorozatot terveznek.
Borzasztó pazarlás a tejjel
2018. december 11. 08:14
Évente 116 millió tonna tej és tejtermék, vagyis az előállított áruk 16 százaléka vész kárba világszerte – írja a Guardian nyomán a Szupermfar.hu.
Alig érződik a túlórakeret emelése
2018. december 11. 08:13
A cégek gyakorlata szerint papíron néhányan, a valóságban jóval többen dolgozhatnak feketén
Komjáthi Imre: Azt hittem, felrobbanok!
2018. december 11. 08:05
Az MSZP alelnöke nem bán semmit, és a főnökieknél becsületesebb rendőrökről beszél. Az elemző szerint megeshet, hogy a hatalom meghátrál.
Táppénz 2019
2018. december 11. 07:44
Táppénz azoknak jár, akik egészségbiztosítási járulékfizetésre vannak kötelezve, és saját vagy gyermekük betegsége miatt keresőképtelenné válnak, és ezt orvos igazolja. A jövő évi cafeteria változások hatással lehetnek a táppénzre is, ugyanis az alacsonyabb alap miatt egyes bértől függő juttatások (például a táppénz) költségei is csökkenthetőek.
Gyökeresen átalakul 2019-től a munkáltatói juttatások rendszere
2018. december 11. 07:42
Mint az már tudható, jövőre a munkaadók által adott juttatások közül kizárólag a SZÉP-kártya három (vendéglátás, szállás, szabadidő) alszámlájára utalt támogatás lesz adómentesen nyújtható.
Megválasztották az év legszebb európai karácsonyi vásárát
2018. december 11. 07:38
Észtország fővárosa, Tallinn nyerte el a legszebb karácsonyi vásár címet Európában a European Best Destinations portál szavazóinak értékelése alapján 2018-ban. Ez egyben azt is jelenti, hogy megszakadt Zágráb szép sorozata, a horvát településnek 2015, 2016 és 2017 után most nem sikerült győznie, ráadásul ezúttal a dobogóra sem fértek fel.
Elismerésre méltó a tanyagazdák munkája
2018. december 11. 07:36
Elismerésre méltó a tanyagazdák munkája; az Év Tanyája díj alapítójának szándéka Magyarország legszebb tanyáinak és mintaértékű fejlesztéseinek bemutatása - mondta Nagy István agrárminiszter a díj átadásán hétfőn Budapesten.
Agrárösztöndíjas hallgatók érkeztek Magyarországra
2018. december 11. 07:35
Újabb 18 külföldi hallgató nyert felvételt a Magyar Kormány, valamint az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által létrehozott közös ösztöndíj program keretében. Az új hallgatókat az Agrárminisztérium, a résztvevő egyetemek, a FAO Európai és Közép-ázsiai Regionális Hivatala, valamint az érintett kormányzati szervek és külképviseletek küldötteinek jelenlétében üdvözölték hétfőn Budapesten.

