Hírek

Az élelmiszerek ára 4,1 százalékkal emelkedett egy év alatt

2018. április 11. 09:41
2018. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 2 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Ezen időszak alatt a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt.

Földrablás Európában – Ezer hektárszámra vásárolnak a kínaiak

2018. április 11. 09:12
Mivel egyre kevesebb Kínában a megvásárolható földterület, ezért az ottani vállalatok igyekeznek más országokban terjeszkedni. Az elmúlt években növekedett a kínai befektetők érdeklődése a francia földterületek iránt, ez főként a szőlőskertekre és a kastélyok birtokaira koncentrálódik, amikből 150 már az ő tulajdonukban van. A franciák egyre idegesebbek a tendencia miatt

Fontos cafeteria határidő közeleg

2018. április 10. 12:06
Ha egy munkáltató tavaly adott lakáshitel támogatást a munkatársainak, akkor az erre vonatkozó rendelet szerint 2018. április 15-ig (munkáltató saját döntése alapján legkésőbb május 31-ig) kell összegyűjteni az ehhez kapcsolódó teljes dokumentációt. A munkatársaknak akkor is át kell adniuk a szükséges dokumentumokat a juttató cégnek, ha közben esetleg már megszűnt a munkaviszonyuk - írja a CafeteriaTrend.

Tulajdon vagy haszonbérlet - Úton a megoldás?

2018. április 10. 08:00
Egyértelműsíteni kell, hogy kinek mi a tulajdona, ha pedig valaki nem szeretne gazdálkodni, világossá kell tenni, hogyan lehetséges a haszonbérbe adás. A földek tulajdonviszonyait tisztázó program költsége 9,5 milliárd forint

Kellenek a betanított munkások az agrárcégeknek

2018. április 10. 07:59
A következő években is nagy szerepet játszhat a munkahelyteremtésben a mezőgazdaság, az Agrárgazdasági Kutató Intézet felmérése szerint minden harmadik agrárcég újabb embereket venne fel gazdaságába – írta a Magyar Idők hétfői számában. A vállalkozások ugyanakkor egyre nehezebben találnak megfelelő dolgozót, a munkaerőhiány mellett a tapasztalat hiánya és az alacsony képzettség is akadályozza az álláshelyek betöltését.

Jelentős forrásokat rendeltek a Nemzeti fehérjetakarmány-programhoz

2018. április 10. 07:58
Mintegy 470 millió forintból indulhat el idén az alternatív takarmánynövények felkutatását segítő Nemzeti fehérjetakarmány program – írta a Magyar Idők vasárnapi számában. A következő években további hétmilliárd forintot költene a génmódosított szója kiváltását célzó intézkedésekre a kormány.

Ennyit lehet keresni a mezőgazdaságban

2018. április 10. 07:57
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet közzé tette a 2016-os évre vonatkozó Agrár-munkaerőpiaci barométert. Kiderült, szakmunkásokra volna a legnagyobb igény az ágazatban, ám a pályakezdők szakmai kompetenciájával nem elégedettek a munkaadók. Alkalmazottként a legtöbbet egy szántóföldi profilú gazdaság középvezetőjeként lehet keresni.

Évről évre nő a mezőgazdasági károk értéke: hogyan előzhetjük meg a bajt?

2018. április 10. 07:56
A változékony, sokszor szélsőséges időjárás miatt egyre több mezőgazdasági kárral kell szembenézniük a gazdáknak. A Generali Biztosítónál 2017-ben jelentett vagyoni károk 315 millió forintra rúgnak, míg a növénykárok után több mint 2,7 milliárd forintot térített a biztosító.

A tradicionális és helyi termékek népszerűsítése fontos, akárcsak a családi gazdaságok erősítése

2018. április 09. 09:10
Lépfenével fertőzött juhok, matyóhímzéses védjegy a GMO-mentességért, megkezdődött az egységes kérelmek benyújtása, kukoricamalom épül Karcagon, jó évre számítanak a szőlős gazdák, a helyi termékek népszerűsítése továbbra is feladat, a családi gazdaságok kezében lehet az agrárium jövője - ezek voltak a hét hírei az Agrotrend.hu-n.

A mezőgazdaság és turizmus fejlesztése hatékony párosításnak ígérkezik

2018. április 09. 09:09
Az elmúlt időszakban olyan nagyszabású, a dél-zalai térség egészét átfogó terv született, ami megteremtheti az itteni települések jövőjét, fejlődését. A cél egy olyan összefogás létrehozása, amelyhez a térségből minél több szereplő képes kapcsolódni a háztáji termelőtől a feldolgozón át az értékesítőig.