Hírek

Bálint gazda: az éghajlatváltozás miatt magyar növény lett a füge

2018. március 02. 08:00
Egyértelműen az éghajlatváltozásnak tulajdonítható, hogy mára meghonosodott Magyarországon a füge – nyilatkozta az agrárszektor.hu-nak a Bálint gazdaként ismert Bálint György. A 98 éves kertészmérnök szakember szerint ugyanakkor az éghajlati változások a gyomnövények és a kártevők terjedésében érzékelhetők leginkább. A termelők gondosabb talajműveléssel védekezhetnek a kedvezőtlen hatások ellen.

Újabb termékekkel bővült az eredetvédelmi lista

2018. március 02. 07:59
A Földművelésügyi Minisztérium három évvel ezelőtt indította el Eredetvédelmi Programját, melynek célja az oltalomban részesülő földrajzi árujelzők számának növelése, valamint a már meglévő földrajzi árujelzőkben rejlő lehetőségek jobb kihasználása.

Megjelent a Zöld Forrás pályázat 2018. évi kiírása

2018. március 02. 07:36
Magyarország környezetpolitikai céljainak – a természeti értékek védelme, az erőforrások takarékos-, hatékony- (fenntartható) használata, továbbá az emberi egészség környezeti feltételeinek javítása – a Nemzeti Környezetvédelmi Program ad átfogó keretet. A civil szervezetek kiemelkedő szerepet vállalnak abban, hogy e célkitűzések teljesüljenek.

Huszonegy liszttermék minden szempontból megfelelt

2018. március 01. 08:15
Búzafinomliszteket ellenőrzött Szupermenta terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Biztonsági gond nem akadt a termékekkel, de minőségi és jelölési probléma miatt végül öt lisztnél eljárást indítottak a hivatal szakemberei.

Nem csak a gazdálkodók javát szolgálja a Közös Agrárpolitika

2018. március 01. 08:14
Az Európai Bizottság mind a 28 uniós tagállamban felmérés készített arról, hogyan vélekednek az emberek a közös agrárpolitikáról – közölte a nak.hu. 

Mire érdemes figyelni a jogszerűtlen felmondás elkerülése érdekében? - A munkaviszony megszüntetésének különböző esetei

2018. február 28. 13:58
Amennyiben egy munkáltató munkaszerződést létesít egy munkavállalóval, úgy általában előbb-utóbb eljön majd az idő, hogy meg is kell válniuk egymástól. 

Munkaviszony megszüntetése

2018. február 28. 07:37
A munkaviszonyt az egymással szerződésben álló felek, vagyis a munkáltató és a munkavállaló is egyaránt megszüntetheti. A munkáltatónak azonban számos követelménynek meg kell felelnie, hogy a jogviszony felbontása törvényes legyen.

Élelmiszeripari cégek is pályázhatnak a 15 milliárdos csomagra

2018. február 28. 07:35
Idén 15 milliárd forintos keretösszeggel hirdetett meg beruházási támogatást nagyvállalatok számára a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A forrásra élelmiszeripari cégek is pályázhatnak

Az áfacsökkentés folytatását szorgalmazza a NAK új osztálya

2018. február 28. 07:34
Az élelmiszerek áfacsökkentésének folytatását tartja az egyik legfontosabb célkitűzésének a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszer-feldolgozási országos osztálya, amely 2018. február 26-án alakult meg Dunaharasztiban.

Emelt összegű családi pótlék milyen jövedelem mellett szűnhet meg?

2018. február 27. 12:23
Emelt összegű családi pótlék folyósítása melletti munkavégzésnél a 3 havi jövedelemkorlátnál a 3 egymást követő hónapban szerzett jövedelem átlaga számít, vagy akkor szűnik meg az ellátás ha a 3 egymást követő hónap mindegyikében meghaladja a kereset a minimálbér összegét. Minimálbért dolgozom, de előző hónapban e feletti összeget kerestem.