Hírek

A munkabért terhelő járulékok jelentik az egyik legjelentősebb közterhet

2017. december 12. 08:55
A hazai és külföldi vállalatokat tömörítő Joint Venture Szövetség (JVSZ) tagsága szerint lassan, de jó irányba változik a befektetési környezet Magyarországon – közölte hétfőn az érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezet.

Közös agrárpolitika 2020 után

2017. december 12. 08:54
„Magyarország nagy várakozással tekint a 2020 utáni Közös Agrárpolitikáról (KAP) folytatandó jövőbeni tárgyalások elé. A kormány törekvése, hogy olyan új KAP szülessen, amely valamennyi európai mezőgazdasági termelő, az általuk megtermelt jó minőségű és egészséges élelmiszeren keresztül pedig valamennyi uniós állampolgár számára kedvező” – mondta Gulyás Andrea a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Mezőgazdasági és Halászati Tanács december 11-i brüsszeli ülését követően.

Idén visszaesett a mezőgazdaság kibocsátása

2017. december 12. 08:52
A tavalyi kimagaslóan jó évhez képest idén 6,1 százalékkal csökkent a mezőgazdaság kibocsátása, a növényi termékek termelése 8,6 százalékkal, az állattenyésztés teljesítménye 3,2 százalékkal maradt el az elmúlt évitől - jelentette első becslése alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hivatal értékelése szerint ezzel átlagos évet zárt a mezőgazdaság 2017-ben.

Még mindig kevesen akarnak agrárszakmát tanulni

2017. december 12. 08:39
Partnerségi megállapodást kötött egymással a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az agrárszakképzés fejlesztése érdekében. A cél, hogy minél többen akarjanak továbbtanulni az agrárképzésben.

Átlagos évet zárt a mezőgazdaság

2017. december 12. 08:38
A mezőgazdaság kibocsátási volumene 6,1 százalékkal csökkent 2017-ben, a növénytermesztési termékek volumene 8,6, az állattenyésztésé 3,2 százalékkal maradt el a 2016-os eredményektől.

Cafeteria 2018: így változik a nyugdíjpénz

2017. december 12. 08:38
Jövőre az idei mintegy 44 százalékról 40,71 százalékra csökken a béren kívüli juttatások, köztük a pénztári megoldásokhoz nyújtott munkáltatói támogatások adója - emlékeztetett Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) elnöke sajtótájékoztatón.

Magyarország támogatja a FAO munkáját, amelynek célja az éhínség felszámolása

2017. december 12. 07:50
Tíz éves évfordulóját ünnepli Magyarország és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete annak, hogy Budapestre költözhetett a FAO Európai és Közép-Ázsiai regionális hivatala, valamint a Közös Szolgáltató Központ. Az ünnepi rendezvényt – melynek címe “a FAO 10 éve Magyarországon” - Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyitotta meg.

A szakképzésen is múlik a mezőgazdaság versenyképessége

2017. december 12. 07:48
A magyar mezőgazdaság versenyképessége nagymértékben függ az ágazatban dolgozók szakképzettségétől, a szakemberhiány megoldásától, és az oktatás minőségétől - hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter hétfőn Nagykátán, a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és hét, az FM fenntartása alatt működő agrár szakképző iskola közötti megállapodás aláírásán.

Mi legyen a tetovált álláskereső sorsa?

2017. december 11. 09:18
Egy Facebook csoportban egy lány arra keresett megoldást, hogy az alkarján lévő tetoválást eltakarja, mert ez volt a munkáltató elvárása. Kapott jó ötleteket, hosszú ujjú blúz, alkarra húzható telefontok, fedőkrém stb. És megjelentek a szabadságharcosok… Mi az, hogy el kell takarnia? Fel kell adnia az egyéniségét? Botrány, diszkrimináció, mondjon fel, büszke tetkós nem takargat, az egyéniségét senki se adja fel pénzért - írja JobAngel a HRBlogon.

A külföldi EU-munkavállalók jogbiztonságát meg kell teremteni a Brexit után

2017. december 11. 09:14
A brit üzleti szektor vezető érdekképviseleti szervezetei szerint a Brexit-tárgyalások első szakaszát várhatóan lezáró előzetes megállapodás elérése után most a külföldi EU-tagországokból érkezett munkavállalók jogbiztonságának végleges garantálására kell helyezni a hangsúlyt - írja az MTI.