Hírek
A felelősség az Öné is!
2017. december 11. 08:21
Évente 3 millió ember hal meg világszerte a légszennyezés következtében – mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a Környezetbarát fatüzelés című konferencián, kedden délelőtt a Herman Ottó Konferencia Központban.
Tájékoztató rendezvény a mezőgazdaság számára
2017. december 06. 07:55
December 1-jén indult a téli szezonális élelmiszermustra
2017. december 06. 07:44
Idén december 1-jétől 31-éig tart az immár hagyományosnak számító téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amelyet Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelt el. Az ország teljes területére kiterjedő akció során a szakemberek többek között az ünnepekhez kötődő termékeket, illetve az ilyenkor kiemelt forgalmat bonyolító kereskedelmi egységeket és vásárokat vizsgálják.
Új KAP: keretszámok nélküli közeljövő
2017. december 06. 07:43
Mennyi forrás jut a magyar agráriumnak 2020 után? Javult-e vagy sem a mezőgazdaság állapota a támogatásoknak köszönhetően? Előnyös vagy hátrányos lesz az új közös agrárpolitika Magyarország számára? Ezeket a kérdéseket boncolgatták az Agrárszektor-konferencián.
Felívelőben a belföldi édességpiac
2017. december 06. 07:41
Mintegy 180 milliárd forintot tesz ki évente a belföldi édességpiac forgalma, a legjelentősebb hányadot a kekszek, a táblás és a szeletes csokoládék képviselik egyenként több mint 25 milliárd forinttal, az ostyák, chipsek, desszertek és cukorkák pedig mintegy 20 milliárd forint forgalmat érnek el külön-külön - közölte a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Gazdabarát agrárpolitikára van szükség
2017. december 06. 07:23
Egyetértettünk francia kollégámmal abban, hogy meg kell őrizni a Közös Agrárpolitika (KAP) vívmányait, és az uniós támogatások szintjét 2020 után is – jelentette ki Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, miután Párizsban megbeszélést folytatott StéphaneTravert mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel. A KAP-nak továbbra is a gazdákat, és ezáltal a fogyasztókat kell szolgálnia, hiszen a vásárlók is haszonélvezői a közösségi támogatásoknak– tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium.
Ha fáznak a dolgozók...
2017. december 06. 07:19
A télies, hideg idő beálltával, megszaporodtak a munkavállalói panaszok a hideg ártalom miatt. Mikor minősül hidegnek egy munkahely? Milyen kötelezettségei vannak a munkáltatónak?
Készenléti jellegű munkában mennyi bérpótlékot kaphatok?
2017. december 06. 07:18
Féléves munkaidőkeret óraszáma után érdeklődöm, készenléti jellegű munkakörben. A szerződés szerint,napi 12 óra a rendes munkaidőm. Ehhez képest a féléves munkaidőkeretem a bérszámfejtési papír szerint,fél évre 1440 óra. Kérdéseim a következők: - Mennyi a rendes munkaidőkeret félévre? - A rendes munkaidőn felül végzett munka milyen pótlékokkal és túlóra fizetési kötelezettséggel jár? -Távolléti díj jár-e , készenléti jellegű munkakörben? -A jelenléti íven milyen munkaidő bontásban kell feltüntetni a letöltött időt,abban az esetben ha, 24 óra a szolgálat, reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig. A másnap eső nap , pedig fizetett állami ünnep? Illetve milyen bér, pótlék, illetve túlórabér jár erre az adott napra?
Változás a vízvédelmi célú pályázatban!
2017. december 04. 10:05
Több helyen módosult ,,A vízvédelmi célú nem termelő beruházások: vízvédelmi és vizes élőhely létrehozása, fejlesztése” című pályázati felhívás.

