28. alkalommal nyílt meg az Erdők Hete rendezvénysorozat
2024. október 04. 13:34
Az erdő minden magyar ember személyes értéke – jelentette ki Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a 28. Erdők Hete rendezvénysorozat alkalmából, amely hagyományosan az év negyvenedik hetén, országszerte több mint 100 programhelyszínen várja az érdeklődőket, akik testközelből ismerkedhetnek meg a hazai erdők értékeivel.
Zambó Péter elmondta, hogy az Erdők Hete koncepciója az alapítás óta változatlan: célja a társadalom, és főképp a fiatalok érdeklődésének felkeltése általában az erdők, azon belül az erdők ökológiai, társadalmi és gazdasági funkciói iránt.
Az erdők társadalmi zöldvagyonban betöltött szerepe minden korábbinál fontosabb, hangsúlyozta az államtitkár, aki rámutatott, hogy az időjárási szélsőségek megelőzésében és hatásainak csökkentésében vagy a legfontosabb szénelnyelő infrastruktúraként az erdőkre, mint megoldásra kell gondolnunk a klímaváltozás elleni fellépés során.

Fotó: Pelsőczy Csaba
Az erdők társadalmi fontosságának bemutatását szolgálják az elmúlt időszakban kormányzati támogatással megvalósuló kezdeményezések, mint az Iskolában az Erdő Program, amelyben összesen 30 ezer általános iskolás gyermek vesz részt erdőpedagógiai foglalkozásokon. Kiemelendő továbbá az Erdei Iránytű Program, amely a hátrányos helyzetű térségekből érkező 120 csoport számára teszi lehetővé az erdei iskolákba történő eljutást.
Fotó: Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.
Az Erdők Hete megvalósításában aktív szerepet vállalnak az állami erdészeti társaságok és az azt kezdeményező Országos Erdészeti Egyesület. Az érdeklődők országszerte különböző terepi programokon vehetnek részt, így például vezetett túrákon és kirándulásokon kaphatnak betekintést az erdők szolgáltatásaiba. Szerveznek olyan erdőpedagógiai foglalkozásokat is, ahol az erdész szakemberek részvételével a résztvevők megismerkedhetnek azzal a fenntartható gazdálkodási modellel, amit a magyar erdőgazdálkodásban hagyományosan alkalmaznak. A programok a https://erdokhete.hu oldalon böngészhetők. A 28. Erdők Hete során ünnepelték a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Ravazdi Erdészeti Erdei Iskolájának 25 éves fennállását, melynek keretében szakmai konferencián foglalkoztak a fenntarthatóságra nevelés aktuális kérdéseivel.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
A DDGS a takarmányozás aranytartaléka
2023. március 16. 12:44
A Pannonia Gold névre hallgató magas fehérjetartalmú száraz kukoricatörkölyt teljesen környezetbarát körülmények között állítják elő, génmódosítástól, hormonkezeléstől és antibiotikumoktól mentes kukoricából.
A DDGS (Distillers Dried Grains with Solubles) magyarra fordítva szárított gabonatörköly, aminek az alapanyaga kukorica. Kevéssé ismert, hogy a kukorica feldolgozásával előállított bioetanol nem a folyamat egyetlen terméke, a tisztán égő, magas oktánszámú üzemanyag mellett csúcsminőségű takarmány, DDGS is készül. Az állandó minőség feltételei közé tartozik, hogy a Pannonia Ethanol kizárólag genetikailag módosított organizmusoktól és antibiotikumtól mentes kukoricát használ.
Korosbítás az ökológiai gazdálkodásban: mit jelent és mire jó?
2023. március 20. 09:48
Bennetek is felmerült már a kérdés, hogy a gazdaságotok/kertészetetek megérdemelné a biotanúsítványt?
Évek óta igazoltan a bioelvek szerint művelitek a területet, de még nem jelentkeztetek be az ellenőrzési rendszerbe, viszont nem várnátok meg, amíg lejár az átállási időszak? Ilyen és ehhez hasonló hezitálásokban segíthet dönteni a korosbítás lehetősége.
Korosbítás? Igen. Ez az átállási idő lerövidítését jelenti, melyet a rendelet kivételes esetekben lehetővé tesz.

