A gazdák már a trágyát égetik Brüsszelben +VIDEÓ
2024. február 02. 17:18
Szó szerint forró volt a hangulat tegnap Brüsszelben: a tüntető gazdák trágyát szórtak szét, majd meggyújtották és kövekkel, tojásokkal dobálták az Európai Parlament épületét.
Francia, belga, luxemburgi, olasz, spanyol, lengyel, görög és német traktoros gazdák felbőszült tömegei fogadták a csütörtöki EU-csúcsra érkező vezetőket Brüsszelben; a tüntetők az uniós agrárpolitika ellen tiltakoztak. Mint arról az economx beszámolt: a gazdálkodók azért lázadtak fel Európa-szerte, mert úgy érzik, megfojtja őket a közös szabályozás és a magas adók, miközben tisztességtelen külföldi versennyel kell szembenézniük.
Hétfő óta Belgium számos pontján blokkolták a közúti közlekedést és a hidakat a több országból konvojokban érkezett gazdák, akik az antwerpeni kikötőben is eltorlaszolták az átkelőket, emiatt a hajók nem tudtak tovább haladni. Csütörtökre hatalmas tömeg gyűlt össze az uniós csúcstalálkozóval egy időben meghirdetett, tiltakozó nagygyűlésen a belga fővárosban, ahol a védelmi erők hermetikusan lezárták az Európai Unió Tanácsának épületeit és a teljes környéket.

A rendőri beavatkozásra délután volt szükség, amikor a Reuters tudósítása szerint a dühös gazdák tojásokkal és kövekkel dobálták meg az Európai Parlament épületét, amelynek közelében trágyát szórtak le a teherautókról és meggyújtották.
Koporsót cipelő görög farmerek a mezőgazdaság halálára igyekeztek felhívni a figyelmet a tüntetésen, ahol a tömeg azt követelte a csúcstalálkozón részt vevő EU-s vezetőktől, hogy tegyenek többet a növekvő költségek és az agráriumot ellehetetlenítő szabályozás ellen.

"Szeretnénk megállítani ezeket az őrült törvényeket, amelyek nap mint nap jönnek az Európai Bizottságtól" – jelentette ki a helyszínen Jose Maria Castilla, a spanyol mezőgazdasági termelők szakszervezetének (Asaja) képviselője. Egy francia termelő pedig úgy fogalmazott: „Európa tönkretesz bennünket, hagyja, hogy csendben meghaljunk."
Az év eleje óta a traktoros tüntetéssorozat elérte Franciaországot, Németországot, Romániát, Lengyelországot és Litvániát. Belgiumban, Olaszországban és Portugáliában a héten erősödtek fel a tüntetések, Spanyolországban pedig e hónapban terveznek nagygyűléseket.
A tömeges megmozdulásokon főként az EU fenntarthatósági követelményeiből adódó gazdasági és adminisztratív terhek, az eltörölt adókedvezmények, a zöld szabályozás, a vízhasználat korlátozása, az olcsó ukrán import, illetve a dél-amerikai Mercosur-tömbbel kötött kereskedelmi megállapodás ellen tiltakoznak a termelők.
Több országban azonban a kiskereskedők tisztességtelen kereskedelmi gyakorlataira is panaszkodnak.
Az országok vezetői hetek óta igyekeznek elfojtani a gazdálkodók haragját, és különféle ígéretekkel csitítják a kedélyeket, egyelőre több-kevesebb sikerrel.
A dühös gazdák tojásokkal és kövekkel dobálták meg az Európai Parlament épületét, amelynek közelében trágyát szórtak le a teherautókról és meggyújtották – forrás: YouTube
Amellett, hogy több ország miniszterelnöke kompromisszumos megoldásokat szorgalmaz az EU-nál, az Európai Bizottság (EB) is kilátásba helyezett némi engedményt a gazdáknak.
Közölték, hogy egyelőre mégsem vezetik be azt a nagy felháborodást kiváltó szabályt, amely az idei évtől előírta volna, hogy a gazdálkodók a szántóterületük 4 százalékát hagyják parlagon. Ehelyett azt javasolják majd, hogy a területük legalább 7 százalékán nitrogénmegkötő növényeket vagy állati takarmányozásra alkalmas, köztes kultúrákat termesszenek.
Ursula von der Leyen EB-elnök közleményben hangsúlyozta, hogy továbbra is együttműködnek a termelőkkel annak érdekében, hogy a Közös Agrárpolitikában megtalálják a egyensúlyt.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Az ukrán-magyar határon tiltakoznak a magyar fuvarozók
2023. december 13. 14:18
Az ukrán áruszállítók uniós piacon való megjelenése miatt több száz magyar vállalkozás került a "tönk szélére" - mondta a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára szombaton az MTI-nek.
Nagy döntés született az osztrák családi gazdaságok érdekében
2023. február 22. 09:37
Ausztria 100 millió euró támogatást fizet az energia-önellátó családi gazdaságoknak, egy igénylő maximum 25.000 eurót kaphat.
Norbert Totschnig, osztrák agrárminiszter február második hetében fontos bejelentés tett, miszerint az energiaminisztériummal közösen, 100 millió eurót különített el az energia önellátó családi gazdaságok támogatására – olvashatjuk a beuernzeitung.at hírportálon.

