A kormány segíti a családi gazdaságokat és a vidék fejlesztéséért dolgozik

2018. április 03. 06:52
A Mura Nemzeti Program célja, hogy segítse a gazdaság- és turizmusfejlesztési ötleteket és hozzájáruljon a sikeres vidékfejlesztési pályázatokhoz - mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a nagyrécsei CRAVO-ház alapkőletételén.

A Mura Nemzeti Program a nagykanizsai és a letenyei járás 80 településére terjed ki. Nagy István kiemelte, hogy a Hivekovics családi gazdaságban megvalósuló CRAVO-ház szintén a Mura Nemzeti Program keretében jöhet létre és ez a programnak az első jelentős eredménye.

Nagy István hangsúlyozta a gazdák csak akkor tudják a termékeiket a nagy kereskedelmi láncoknál értékesíteni, ha folyamatosan, megfelelő mennyiségben és minőségben tudnak szállítani. A gazdaságos termeléshez és a megbízható minőséghez, a termelési biztonság növeléséhez elengedhetetlen a legfejlettebb technológiák nyújtotta lehetőségek igénybevétele- tette hozzá.

Az államtitkár arra is kitért, hogy a magyar mezőgazdaság sikere azon múlik, lépést tud-e tartani a világban zajló robbanásszerű változásokkal, meg tud-e felelni az új kihívásoknak. Megkerülhetetlennek nevezte az agrárdigitalizációt, a legkorszerűbb számítástechnikai eljárásokat, a precíziós gazdálkodás átvételét.

A Hivekovics Családi Gazdaság 65 hektáron termel áfonyát, feketeszedret, málnát és körtét. Már jelenleg is ők termelik meg a hazai áfonyafogyasztás felét, és az a céljuk, hogy néhány éven belül lefedjék a teljes magyarországi áfonyaszükségletet.

A termelői közösség az összességében több mint 1 milliárd forintos beruházásához közel 700 millió forint vidékfejlesztési támogatást nyert el. A pályázatból megteremtették a szabadtéri, nagybani áfonyatermesztés feltételeit, öntözőtavat hoztak létre, fóliasátrakat emeltek, melyekkel három héttel előbbre tudják hozni a gyümölcsök érését, ami piaci szempontból óriási előnyt jelent, és egy Magyarországon még nem ismert új technológiát, az úgynevezett CRAVO-házat is meghonosítják Nagyrécsén. Ez az üvegház versenytársa, azzal a különbséggel, hogy üveg helyett okos megoldással működő, fűthető fólia fedi, és teljesen automatizált. Ideális klímát biztosít a növényeknek, a segítségével nagyobb mennyiségű és korábban szüretelhető fajtákat lehet termelni.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Cafeteria 2019: így használhatja ki jól a SZÉP-kártyás lehetőségeket

2018. október 30. 07:24
Egy társaság 2019-ben SZÉP-kártya formájában adna dolgozóinak cafeteriát. A nettó juttatás összege 324 ezer forint. Ezen juttatás egészét SZÉP-kártya vendéglátás zsebbe szeretné adni. Milyen adókötelezettséggel jár ez? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.

Mostohán bánt a kormány egyes béren kívüli juttatásokkal

2018. április 06. 07:38
„Kétségtelen, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb változása előtt állunk a juttatások területén, mely a munkáltatóknak, szolgáltatóknak is feladatot ad” - nyilatkozta portálunknak Fata László cafeteriaszakértő annak kapcsán, hogy az Országgyűlés kedden elfogadta a 2017-re vonatkozó cafeteria szabályokat. Ezekből kiderül, hogy a kormány egyes juttatásokkal mostohán bánt, mert magasabb adó mellett adható például a helyi bérlet, önkéntes pénztár, iskolakezdési támogatás, munkahelyi étkeztetés, étkezési utalvány. Ugyanakkor kedvező adó mellett lehet majd plusz pénzt adni a dolgozóknak. Továbbá a munkáltató teljesen adómentesen „szállhat be” a dolgozó óvodai vagy albérlet költségeibe.