A NAV az idén is elkészíti az szja-bevallási tervezetet azoknak, akikről adattal rendelkezik

2023. február 13. 12:29
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti azoknak a szja-bevallási tervezetét, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy március 15-étől KAÜ-azonosítóval már megnézhető a saját adóbevallási tervezet, és ez azok számára is elérhető, akik most regisztrálnak az ügyfélkapun.
A NAV az idén is elkészíti az szja-bevallási tervezetet azoknak, akikről adattal rendelkezik
Ismertetik, hogy KAÜ-azonosítót igényelni lehet bármelyik okmányirodában, kormányablakban, de előzetes időpontfoglalással a főbb NAV-ügyfélszolgálatokon is elérhető ez a szolgáltatás.
A hagyományos megoldáshoz ragaszkodók kérhetik a NAV-tól az szja-bevallási tervezet postázását március 16-áig többféle módon is az adóazonosító jele és születési dátuma megadásával, SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon, a NAV oldalán elérhető webűrlapon, levélben, továbbá a BEVTERVK formanyomtatványon, telefonon a 1819-es hívószámon, személyesen az ügyfélszolgálatokon - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
 
forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

A sertéstenyésztő megelégelte a hosszú várakozást, ezért rövidesen maga nyit MR-diagnosztikai központot Szanyban

2023. szeptember 12. 16:44
A hosszú várólista miatti családi rossz tapasztalat vitte az agrárvállalkozót arra, hogy egy drága diagnosztikai eszközt vásároljon, már le is szerződött szakorvosokkal. A központ Szanyban indul el hamarosan.

Minimálbér 2025: körvonalazódik a megállapodás, megpecsételődhet a garantált bérminimum sorsa

2024. szeptember 03. 16:29
Hajlanak a munkaadók arra, hogy 2027-re a garantált bérminimum helyét átvegyék ágazati tarifarendszerek – tudta meg a Világgazdaság. Pénteken egyeztetést folytattak a munkavállalói és munkaadói szervezetek, ahol több kérdésben is előre tudtak lépni. Mindkét oldalnak ugyanakkor megvannak a saját feltételei, míg a szakszervezetek a jogszabályi háttér megteremtését várják, a vállalkozók megtartanák a szakmunkás-minimálbért bizonyos ágazatokban. A minimálbér 2025-ben jó eséllyel elérheti a 300 ezer forintot.