A Rábán a szokatlanul lassan levonuló árvíz fokozott figyelmet kíván
2024. június 12. 17:12
A Rábán a tartósan magas vízszint miatt kiemelten fontos az árvízi jelenségek folyamatos felülvizsgálata, a töltések állapotának megőrzése – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.
Azt írták, hogy a vízügy őrszolgálata a nap 24 órájában figyeli a védvonalakat, ahol helyenként fakadó vizek, „csurgások jelentek meg és buzgárt is fogtak el” a vízügyes szakemberek. Ezeket a kritikus helyszíneket megjelölik és rendkívüli figyelmet fordítanak rájuk, ahogyan az esetleges töltésátnedvesedéseket is ellenőrzik, hiszen most ezek a jelenségek okozhatják a legnagyobb problémát – tették hozzá.
Azt is közölték, hogy a Rába külföldi vízgyűjtőjén még előfordultak esőzések, futó záporok, így az ebből lehullott tetemes csapadék a felsőbb szakaszokon újabb, kisebb árhullámokat indított el a Rábán és mellékfolyóin, elnyújtva az egyébként is lassú apadást.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A kedden lehullott eső miatt Szentgotthárdnál az apadás után kisebb vízszintemelkedésre számítanak, de fokozat elrendelésére már nem lesz szükség – állapították meg.
Körmendnél a csaknem 12 órás stagnálást követően szerdára a folyó igen lassú apadásának folytatását várják, a lehullott csapadék már érdemben nem fogja befolyásolni a vízszint mértékének csökkenését, azonban itt továbbra is harmadfokú a készültség.
A Rába árhulláma szerdán Rum térségében tart, már Sárvárnál is áradó tendencia figyelhető meg, a tetőzést ott péntekre várják, első fokú készültség mellett.
Győrnél elsősorban a Duna hatása érvényesül, elnyúló tetőzés jellemzi a folyó teljes hazai szakaszát is, továbbra is lassan apadó, helyenként stagnáló vízjátékkal.
Nagybajcsnál szerdán már érdemi apadásra számítanak, a szigetközi szakaszon az esti órákban már a készültség mérséklésével is lehet számolni.
A fővárosban ugyanakkor még továbbra is tartósan magas vízszint várható, a hétvégi tetőzéshez képest alig 30 centimétert apadt a Duna, melynek árhulláma Bajánál kedd óta elhúzódóan tetőzik. A vízügyes szakemberek szerdán Mohácsnál várják a folyó tetőzését – derül ki az OVF közleményéből.
Az újbóli jelentős mennyiségű lokális csapadékok miatt a Murán Letenyénél és a Dráván Drávaszabolcs térségében is érkező árhullámra és emiatt másodfokú készültségekre lehet számítani a következő időszakban, ahogyan a Tarnán és a Sajón is.
A vízügyi szolgálat továbbra is a nap 24 órájában folytatja az ár elleni védekezést. A Rábán és a Dunán több száz vízügyes figyeli éjjel-nappal a gátak állapotát – közölték.
forrás:agrotrend.hu / MTI
Kapcsolódó cikkek
Grád Ottó: Magyarországon még soha nem látott benzinár jön
2023. augusztus 31. 14:34
A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint a 650-670 forint közötti sávban maradhat az üzemanyagok fogyasztói ára az idén. de januártól már hetessel keződik majd a literenkénti ár a benzinkutakon.
70-80 forint 6 hét alatt – átlagosan nagyjából ennyit emelkedett a benzin és a gázolaj literára a nyáron idehaza több ok együttes hatásaként. Olyan 7-8 százalékot csökkent a forint értéke a dollárhoz képest, valamint Szaúd-Arábia és Oroszország kitermeléscsökkentési döntései után az addigi 70-75 dolláros sávból 85 környékére emelkedett a nyersolaj világpiaci ára – írja az áremelkedés okairól a vezess.hu.
Október a Látás hónapja 2024-ben is!
2024. október 15. 13:45
Idén is több, mint 300 optika várja az érdeklődőket díjmentes preventív látásszűréssel, szemüveg ellenőrzéssel és szaktanácsadással.

