Ángyán: Az államnak inkább vásárolnia kell a földet

2016. február 26. 08:30
Félre kell tenni a pártpolitikai szempontokat, és támogatni kell a szocialisták által kezdeményezett népszavazást a földprivatizáció ellen – nyilatkozta a Hír Televíziónak Ángyán József, a második Orbán-kormány vidékfejlesztési államtitkára a Jobbik által tartott csornai fórumon.

 A szakember azt mondta: a földárveréseken a közös nemzeti vagyon kiárusítása és széthordása zajlik, és maga a kormány teremtette meg a feltételeit annak, hogy ezt adott érdekkörök ki is tudják használni.

„Azt remélem, hogy a magyarság fölfogja, létkérdéseinkről van szó. Az államnak inkább vásárolnia kell a földet, ahogyan eredetileg Orbánnal megegyeztünk erről, nem pedig eladnia a stratégiai földvagyont. Oda kell tartós bérletbe adni azon családoknak, amelyek valóban helyben élő gazdálkodók. Én a magam részéről mindenféle támogatást meg fogok adni ehhez a népszavazáshoz” – fogalmazott a korábbi vidékfejlesztési államtitkár.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, március 15-e után kezdi az aláírásgyűjtést az MSZP a földprivatizáció tilalmáról szóló népszavazás ügyében – nyilatkozta Gőgös Zoltán. Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke pedig jó döntésnek nevezte, hogy a Kúria kedden átengedte az MSZP földprivatizáció tilalmáról szóló népszavazási kezdeményezését.

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/marciusban-kezdi-gyujteni-az-alairasokat-az-mszp-1330375

Forrás: Hír Tv

Kapcsolódó cikkek

Nagy a harc Lázárék százmilliárdjaiért

2016. augusztus 19. 08:31
Minden második agrárszereplő pályázik a Lázár János vezette Miniszterelnökség Vidékfejlesztési Programjának forrásaira az Erste Bank közel 600 fős felmérése szerint. A legtöbben a kapacitásbővítés miatt fejlesztenek, de a hatékonyság növelése is a fő célok között van. A bank szakértője szerint a versenyképes beruházásokhoz önerő, banki forrás és támogatás egyaránt kell.

Így fest, amikor százezernyi darumadár ébred a Hortobágyon

2018. november 06. 09:06
Mint arról korábban beszámoltunk, idén soha nem látott példányszámú, 160 ezer daru érkezett a Hortobágyra. Bár a számuk mostanra már százezer alá csökkent, Szilágyi Attila természetvédelmi őrnek kamerájával még sikerült megörökítenie a hatalmas tömeget.