Az agrárium jövőjének otthona

2018. október 26. 10:34
A magyaróvári agrár-felsőoktatás évszázadok óta hozzájárul a mezőgazdaság fejlődéséhez.

Tudás nélkül nem lehet sikeres mezőgazdasági tevékenységet folytatni és ez minden korra érvényes - hangsúlyozta Nagy István a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának ünnepélyes tanévnyitóján Mosonmagyaróváron.


Nagy István: A jubileumi tanévnyitó egyszerre szól a múltról, a jelenről és a jövőről is - fotó: Kovács Zoltán (AM)

Az intézmény 200. tanévnyitó ünnepségén az agrárminiszter beszédében kiemelte: az intézmény falai között 2 évszázadnyi tudás, szakértelem és az agráriumba vetett hit ötvöződik - tette hozzá.

A Mosonmagyaróváron megalapított mezőgazdasági intézmény Európa és talán a világ első olyan agrár-felsőoktatási intézete, amely évszázadok óta, az 1800-as évek elejétől kezdődően működik

A tárcavezető hangsúlyozta, az agrárium olyan kihívások előtt áll, amelyekre a résztudományok ismeretével kell választ találni. Az agrárminiszter felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy a mosonmagyaróvári intézményben lehetőség nyílik a kor kihívásaira válaszokat találni.

A miniszter szavai szerint az intézménybe felvételt nyert diákok a megújuló agrárképzés zálogai és ők teszik lehetővé azt is, hogy a magyar agrárium eredményes lehessen a 21. században.

agrotrend.hu / AM

Kapcsolódó cikkek

Ángyán: Az államnak inkább vásárolnia kell a földet

2016. február 26. 08:30
Félre kell tenni a pártpolitikai szempontokat, és támogatni kell a szocialisták által kezdeményezett népszavazást a földprivatizáció ellen – nyilatkozta a Hír Televíziónak Ángyán József, a második Orbán-kormány vidékfejlesztési államtitkára a Jobbik által tartott csornai fórumon.

Július 15-ig kell befizetni a tagdíjat

2016. július 11. 11:59
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2016. június 30-ról 2016. július 15-re módosította a tagdíjbevallás határidejét. Azok az őstermelők, akiknek előző évi árbevétele nem érte el a 600 ezer forintot, és emiatt nem kell bevallást tenniük, szintén 2016. július 15-ig fizethetik meg a 2.000 forint tagdíjat. A többi tag esetében a tagdíjbefizetés határideje változatlanul 2016. július 31.