Az európai agrárium aggasztó helyzetéről beszélt az FM helyettes államtitkára

2017. augusztus 22. 08:24
Az európai vidék ügye egyre inkább közép-európai ügy a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint.

Mezei Dávid Csaba erről a szentlőrinci gazdanapok pénteki megnyitóján beszélt, azt hangsúlyozva, hogy a vidék megőrzésén múlik Európa önazonosságának megtartása.     

A 2020 utáni európai uniós agrárfejlesztési politikára térve kifejtette: Európa vezetőinek egyre inkább más politikai célok válnak fontossá, ezek közül a migrációs válság kezelését említette első helyen.     

Megfogalmazása szerint „az ehhez szükséges forrásokat is a vidéktől akarják elvonni". „A vidékfejlesztés és az agrárpolitika lesz a vesztese ennek a költségvetési huzakodásnak, alkunak" - mutatott rá.     

Mezei Dávid Csaba szerint ezeket a tendenciákat összefogással lehet megakadályozni. Közép-Európának a vidék megmentésében betöltött szerepére térve kijelentette: „nekünk kell erre emlékeztetnünk Európát". Erős vidék erős mezőgazdaság nélkül nem létezhet - szögezte le.     

A szervezők korábbi közlése szerint az idén rekordszámú, több mint 400 kiállító vesz részt Magyarország harmadik legnagyobb, vasárnapig tartó mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításán és szakvásárán. A programok rendszerint mintegy 25 ezer érdeklődőt vonzanak.     

A vásártér 80 ezer négyzetméternyi területén megismerhetőek az agráriumban használt legújabb erő- és munkagépek, bemutatnak helyi termékeket, őshonos állatokat, és lesznek lovas rendezvények is.     

A kiállítók között sok a külföldi, a legtöbben Horvátországból jöttek, de érkeztek Romániából, Bosznia-Hercegovinából, Németországból és Ausztriából is Szentlőrincre, hogy termékeiket, szolgáltatásaikat kínálják.     

Pohl Marietta, a szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ ügyvezetője a megnyitón mondott köszöntőjében felidézte: a gazdanapokhoz ettől az évtől egy Kárpát-medencei gazdasági találkozó kapcsolódik, amelynek keretében elsőként Székelyföld kiállítói, helyi termelői mutatkoznak be, velük együtt az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége is.     

A megnyitón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a magyar vallásos és népi hagyománynak a földműveléshez kötődő szokásairól szólt.     

Tiffán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője Baranya megye egyedülálló mezőgazdasági adottságairól beszélt, és termékeit sorolva „a patrióta összefogás" fontosságát hangsúlyozta.     

A politikus egyúttal azt javasolta, hogy a gazdálkodók kössenek szövetséget a termékeiket piacra juttató kereskedőkkel, hogy egészséges magyar és baranyai termékek jussanak el a fogyasztókhoz.

elelmiszer.hu

Kapcsolódó cikkek

Soros György nagyot kaszálhat az agrárbizniszben Trump miatt

2017. február 10. 07:40
Soros György dollármilliárdos is komoly hasznot húzhat abból, ha Donald Trump amerikai elnök továbbra is déli szomszédja megleckéztetésére törekszik. A magyar származású üzletember is résztulajdonosa egy olyan dél-amerikai agrárvállalatnak, amely több millió tonna mezőgazdasági terméket lenne képes a mexikói piacra zúdítani, ha az USA terményei kiszorulnánk onnan az egyre feszültebbé váló USA-mexikói viszony miatt.
 

Megint világverők leszünk dinnyében

2016. július 20. 08:12
Eredményes a 2011-ben elindított nemzeti dinnyeprogram, azóta jelentősen emelkedett a görögdinnye termőterülete Magyarországon; most mintegy 6 ezer hektár körül mozog - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.