Az Európai Parlament módosítja az Élelmiszerlánc hatósági felügyeletéről szóló uniós jogszabályokat

2017. március 20. 08:53
2017. március 15-én az élelmiszer-ellenőrzések átfogó, uniós rendszerének szigorítását lehetővé tevő új szabályozást szavaztak meg az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésen. A közelmúlt hamisítási botrányai arra mutattak rá, hogy a hatóságoknak hatékonyabb eszközökkel kell ellenőrizni az élelmiszerlánc összes tagját. Elfogadta az Európai Parlament az Élelmiszerlánc hatósági felügyeletéről szóló uniós jogszabályok módosításait, amellyel így gyakorlatilag véget ért az évek óta tartó jogalkotási folyamat az Európai Bizottság, a Tanács és a Parlament között.

Az elsősorban a tagállami hatóságoknak szól új rendelet több ponton is szigorúbb előírásokat fogalmaz meg. Átfogó és hatékony ellenőrzést ígér az élelmiszerek és takarmányok, az állatorvosi és növény-egészségügyi követelmények, valamint a biotermékek és földrajzi védettséget élvező termékek ellenőrzési rendszerére, továbbá be nem jelentett ellenőrzéseket ír elő az élelmiszeripar minden szektorában. Hatékonyabb fellépést garantál a csalások és megtévesztő gyakorlatok ellen, valamint szigorúbb szabályokat szorgalmaz a harmadik országokból érkező termékek importja esetében.

Az új rendelet 16 korábbi vonatkozó jogszabályt konszolidál egyetlen szövegbe és gyorsabb vészhelyzeti reagálást (A RASFF, TRACES és Europhyt rendszereket egy új gyűjtő rendszerbe integrálja, az IMSOC-ba) tesz lehetővé. A hatálybalépés után az alkalmazás három lépcsőben történik meg:

 

·         A hatálybalépéstől számított egy éven belül az európai referencialaborokra valamint az állatjóléti központokra vonatkozó részeket kell majd alkalmazni.

·         2019. december 14-től kell majd alkalmazni a rendeletben foglaltak zömét.

·         A hatálybalépéstől számított hatodik évtől lépnének életbe az importot érintő változtatások, valamint a szermaradványokra vonatkozó előírások.

A megszavazott új szabályok az ételek jobb nyomon követhetőségét, a hamisítás visszaszorítását és a fogyasztói bizalom helyreállítását célozzák. Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa közötti megállapodás eredményeit rögzítő szabályozás szigorúbb szabályokat szorgalmaz a harmadik országokból érkező termékek importjánál.

Az élelmiszer- és takarmányjog, valamint az állat-egészségügyi és állatjóléti, a növény-egészségügyi, a növényi szaporítóanyagokra és a növényvédő szerekre vonatkozó szabályokról szóló  P7_TA (2014)0380 szabály első olvasatának magyar fordítása megtalálható ezen a linken:

http://www.sutoipariegyesules.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2381:az-europai-parlament-modositja-az-elelmiszerlanc-hatosagi-feluegyeleterl-szolo-unios-jogszabalyokat&catid=9:hirek-esemenyek&Itemid=34

 

sutoipariegyesules.hu

Kapcsolódó cikkek

A kormány ösztönzi a mézfogyasztást

2017. január 30. 11:00
Az átlagos éves mézfogyasztásnak a jelenlegi személyenkénti 70 dekagrammról egy kilogrammra növelését szeretné elérni az agrárkormányzat 2-3 éven belül - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Kaposváron.
 

Földet örököltek, de semmit nem tudnak róla - Nagyon sokan vannak

2018. május 25. 06:25
Alapjaiban változtatná meg a földbecslések rendszerét egy győri startup. Az Agrotax Kft. azt a piaci rést használná ki, hogy ma már a mezőgazdaság szinte minden területét digitalizálták, a termőföld-értékbecslés azonban a gyakorlatban még mindig a klasszikus módszerekkel történik. Sáhó Ákos, a cég ügyvezetője a Porfolio-nak azt is elmondta, hogy országos szintű partneri hálózatépítésben is gondolkodnak, és eddig már összesen 14 ezer hektár termőföld értékelését végezték el.