Az idénymunkásoknak is jár az emelt elhelyezkedési juttatás

2018. november 05. 10:31
Az idénymunkát vállaló közfoglalkoztatottaknak is jár majd a megduplázott elhelyezkedési juttatás, ha sikeresen helyezkednek el a versenyszférában.

A „Közfoglalkoztatásból a versenyszférába” program keretében elhelyezkedési juttatást biztosítanak, a támogatás ösztönzi a közfoglalkoztatottat, aki a versenyszférában történő elhelyezkedése esetén pluszjuttatásban részesül mindaddig, amíg a közfoglalkoztatási szerződése le nem járt volna.

A munkabér mellett járó elhelyezkedési juttatás ezzel havi 45 600 forintra emelkedik, így még jobban motiválhatják a közfoglalkoztatottakat, hogy az elsődleges munkaerőpiacon, sokkal magasabb bérezés mellett találják meg a boldogulásukat - mondta Varga Mihály az MTI szerint.

– A támogatásra az a közfoglalkoztatott is jogosult lesz, aki mezőgazdasági idénymunkában vesz részt, ez 2000 forint pluszjuttatást jelenthet naponta – tette hozzá Varga Mihály kiemelve, hogy az elhelyezkedési juttatást eddig 12 ezer fő vette igénybe.

A tárcavezető elmondta, hogy a még hatékonyabb kiközvetítés érdekében a kormány külön programot is indított Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ami a foglalkoztatási osztályok átalakításával jár. Az új program kiemelt hangsúlyt helyez a munkáltatók igényeinek felmérésére, a járási és megyei hivatalok és a vállalkozások közötti hatékony kapcsolattartásra, de készségfejlesztéssel és a megfelelő állás kiválasztásában is segítik az érintetteket. Varga szerint programnak köszönhetően országos szinten akár 50 ezren is elhelyezkedhetnek az elsődleges munkaerőpiacon 2019 végéig.

otpagrar.hu

Kapcsolódó cikkek

Előkészületek az OMÉK-on (+Videók és képek!)

2017. szeptember 19. 09:42
Megmutatjuk, hogy melyik pavilonba miért érdemes kilátogatni szeptember 20. és 24. között a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron.

Letiltás munkabérből: amikor az új felülírja a régit

2018. augusztus 27. 07:41
A munkavállaló béréből parkolásidíj-tartozás miatt le kell tiltani bizonyos összeget a munkáltatónak Ugyanezen munkavállaló szabálysértés is elkövetett, nem fizette meg a bírságot, így ezt az összeget is a munkabéréből kell visszatartani. A kettő összege viszont már meghaladja a nettó bére 50 százalékát, mi a teendő ilyen esetben? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd válaszolt.