Csontváry ritkán látott festményével nyílik meg az ingyenes Róma–Budapest kiállítás
2024. február 22. 17:17
Csontváry Kosztka Tivadar felbecsülhetetlen értékű, a nagyközönség által régóta nem látott, Holdtölte Taorminában című festményét is kiállítja a Virág Judit Galéria a február 22-én nyíló, ingyenes Róma– Budapest tárlatán, amely március 28-ig tekinthető meg.
Csontváry egyik remekműve, a "Holdtölte Taorminában" - Fotó: Virág Judit Galéria
Csontváry Kosztka Tivadar 1901-ben festett szicíliai tájképének felbukkanása azért számít művészeti szenzációnak, mert a magántulajdonban lévő festményt régóta nem láthatta a szélesebb közönség. „Kevés mű maradt fenn Csontváry után, magángyűjteményben pedig nagyjából húsz darab lehet. Ezek egyike a Holdtölte Taorminában" – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.
Csontváry több alkalommal is járt Szicíliában, az egyik ilyen utazása során festette ezt a képet, valamint párját, a Mandulavirágzás Taorminában című művét.

„Csontváry szinte ugyanarról a pontról festette a két művet, azonban más irányba fordulva és más napszakban. Kicsit olyan ez, mint amikor ma valaki panorámafelvételt készít a mobiltelefonjával" – magyarázta Kelen Anna.
A kép értékét nehéz felbecsülni, annyi bizonyos, hogy jelenleg egy Csontváry-festmény tartja a magyar aukciós rekordot: a Titokzatos sziget című alkotást 2021-ben a Virág Judit Galéria aukcióján 460 millió forintért adták el.

A Róma–Budapest tárlat száznál is több, életvidám, színes, olaszos hangulatú, látványos festményt és egyéb műtárgyat vonultat fel.A Virág Judit Galéria több éven keresztül dolgozott a tárlat megnyitásán. Az alkotások nagy részét magángyűjtők adták kölcsön a kiállítás idejére, így olyan műveket is láthat a közönség, amelyeket soha, vagy csak nagyon ritkán mutatnak meg a publikumnak.
Csontváry mellett a páratlan művészeti kiállítás a legnagyobb magyar festők – többek között Aba Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Patkó Károly, Vaszary János – képein és egyéb műtárgyakon keresztül mutatja be, hogy milyen hatással volt Itália a hazai képzőművészetre.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Félszáz programmal jön hétvégén a Medvehagyma Fesztivál
2023. április 14. 14:24
Családi és gyerekprogramokkal, workshopokkal, kézműves ételekkel és italokkal várják a látogatókat az idei Medvehagyma Fesztiválon a hétvégén, Orfűn. A jellegzetes, a Mecsekben bőven termő gyógynövény köré épülő rendezvényt 18. alkalommal tartják meg április 15-én és 16-án.
A tradicionális családi fesztivált idén hat helyszínen félszáz programmal tartják meg a Pécs közelében, a Mecsek csúcsai között, festői környezetben meghúzódó üdülőtelepülésen.
Szlovákia leggyorsabb felvonóját adták át a Bachledka síterepen
2024. október 09. 14:17
Október 4-én átadták a szlovák Bachledova-völgy legújabb felvonóját. A modern, hatülesés síliftet decemberben indítják majd el, így a síelők az idei téli szezonban már három ülőliftet használhatnak a lengyel határhoz közeli síterepen.

